A Vaják-sorozatban a humor minden karakterrel kapcsolatban megjelenik, legtöbbször az adott szereplő rovására alkalmazható fajtája a vicces jelenetektől a finom irónián át a szarkazmusig. A Cirivel kapcsolatos humoros jelenetek vagy a fiatalsága, vagy pedig a rendkívüli képességeinek a kihangsúlyozására szolgálnak, ettől lesz igazán heroikus a saját és mások erőszakosságával szembeni küzdelme: az ő karakterét minden esetben komolyan kell vennünk, ő az egyetlen, akinek az esendősége sosem válik nevetségessé.

A másik oldalon pedig Bonhart és társai azok, akik sosem viccesek, hiszen attól kevésbé jelentenének valódi fenyegetést. A humor megjelenítéséhez többször járul hozzá az az elbeszélői technika, amikor hiányos, egyoldalúvá sűrített párbeszédekből értesülünk Ciri tettének valamilyen következményéről. Az ilyen jellegű, a szövegben egyébként is gyakran előforduló leírás nélküli párbeszédek a beszélők karakterének és helyzetének korábban megszerzett alapos ismerete, vagyis az olvasó már felépített tudásának felhasználása miatt működhetnek a szövegben. A másik nagyon hatásos humorforrás a tömény filozófiai igazságok megfogalmazása és azok illusztrálása valami vulgáris, prózai példával.

A hűség fogalma a regényvilágon belül leginkább csak az elvont érzelmekre vonatkozik: Ciriben nem merül fel, hogy megcsalná Mistlét, amikor enged Hotsporn udvarlásának, hiszen csak kiváncsiságból egyezik bele, érzelmek nélkül. Geralt és Yennefer is az érzéseikben hűségesek egymáshoz annak ellenére, hogy mindkettő korlátozás nélkül váltogatja a partnereit. A kapcsolatuk nagyon lassan, változatosan alakul a bizonytalanságtól egészen a feltétel nélküli elköteleződésig. Azért nézik el és bocsátják meg a másik egyéb kapcsolatait, mert eleinte éppen egymás korlátlan szabadságának meghagyása jelenti a valódi összetartozást.

Később pedig erre már egyszerűen nincs szükség: amikor Cirit próbálják megtalálni és újra egyesíteni a családjukat, a korábbi, amúgy sem jelentős párhuzamos kapcsolatok végleg tárgytalanná válnak, már nem alakulnak ki újak: Milva barát marad, Yennefer nemet mond Crachnak: már nincs szükség sem az önállóság és függetlenség igényének hangsúlyozására, sem pótlékokra. Fringilla nem pótlék, hanem csapda és kölcsönös hazugság. (Triss ügye pedig kicsit bonyolultabb, Yennefer nem véletlenül féltékeny rá annyira.) A regénysorozat világában a promiszkuitás nem csak a férfiak joga, a varázslónők ugyanazzal a természetességgel fekszenek össze fűvel-fával, és élik meg a saját vágyaikat, mint mondjuk Geralt. Ez azonban minden esetben az ő döntésükön és kölcsönös beleegyezésükön múlik.

Nem csak Ciri, hanem Milva (és Nimue) is menekül a hagyományos női szerepektől, ezek ugyanis csak kínnal, szenvedéssel, munkával és megaláztatással járnak. A házasság fenyegető, kegyetlen és korlátozó voltát leginkább Bonhart szónoklata festi le, amikor Vilgefortz várában Cirivel küzdve folyamatosan a kettejük nászáról beszél. Ciri nagyon messze áll attól, hogy anyaszerepet vállaljon, és amikor beleegyezik abba, hogy a tündék számára kihordja és megszülje az utódját, akkor sem hajlandó rá: csak a mielőbbi szabadulás reményében működik együtt és nem tervezi sem azt, hogy a gyereke mellett maradjon, sem azt, hogy majd magával vigye. Milva és Ciri is gyűlöletes, beléfurakodott idegen testként értelmezi a magzatot.

Milva hozzáállása azért változik meg, mert támogató közeg veszi körül: férfiakra tehát nem csak a gyermeknemzéshez, hanem az utódgondozáshoz is elengedhetetlenül szükség van, és nem akármilyenekre. Olyanokra, akik az egyenlőséget és az egyenrangúságot, a szabad döntés jogát elismerik és vállalják. Ezt azonban kevesen ismerik fel: a jövendölésekre hivatkozva mindenki azt akarja, hogy Ciri fiút szüljön. Egyértelműen egy férfit láttatnak megmentőként, az őt kihordani kényszerített Cirit pedig csak eszközként. A világot mindenki Ciri megerőszakolása árán akarja megmenteni, és ezzel semmivel sem különbek, mint Bonhart vagy a hozzá hasonlók, akik nem a világ megmentésén fáradoznak.

És ez visszautal az egyén, a család, kisközösség, nagyközösség és a szolidaritás összefüggéseire: Ahogy Geralt mondja, ilyen áron, vagyis másvalaki szenvedése, kihasználása árán nem érdemes megmenteni a világot. Bárkit megmenteni csak saját áldozathozatallal lehet és szabad, mások kihasználásával nem. Ez a tanulság köszön vissza abban, hogy Geraltnak lelkiismeret-furdalása van, amiért a csalinak használt családból nem tudta megmenteni az apát. Geralt ezt a döntést a közösség érdekében hozta, de az ő szemében az utólagos (fél)siker sem igazolja a csapdaállítás etikusságát.

Hiszen már egy kisközösség érdekei is összeütközésbe kerülhetnek másokéval, és ez az ellentét csak növekszik a csoport mértékének növekedésével, az eredmény pedig háborúk és környezetpusztítás. Van is olyan szereplő, aki nem a kihalás, hanem épp a túlnépesedés miatt aggódik. Ciri érthető reakciója szembeállítva Yennefer és Geralt saját gyerek iránti vágyával, és megspékelve Ciri apjának vérfertőző terveivel ordító cáfolatát adja annak a felfogásnak, miszerint a vérségi kötelék volna az igazi és mindenek felett álló kapcsolat garanciája, illetve ugyanannyira kérdésessé teszi Kökörcsin azon megállapítását, hogy márpedig a nők mindig is szülni fognak. Ezen kívül a történet azt a közhelyet is felülírja, miszerint a családtagjainkat, rokonainkat nem választhatjuk meg.

Azzal, hogy az ígérete ellenére nem teljesíti a varázslók követelését és nem megy hozzá a neki legutóbb kijelölt királyfihoz, Ciri felnőtté válik: nem hajlandó tovább alkudozni a saját testéről és jövőjéről, és ehhez végre elég hatalma is van. Saját döntést hoz, amiért ő vállalja a felelősséget, kezébe veszi a sorsa irányítását, és megteremti a lehetőséget a saját élete megéléséhez, most már egyedül, a szülei, vagyis Geralt és Yennefer támogatása nélkül. A felnőtt élete már egy másik világban játszódik, az egy másik történet: valami végetért, valami elkezdődik.

A cselekmény befejezése túlmutat a regényfolyam szövegén. Azzal, hogy az éppen aktuális elbeszélő (merthogy legalább kettő van a regényfolyamban) az olvasó számára feltételezhetően jól ismert Artúr-mondakörbe utalja Ciri további sorsát, egyrészt a szöveg továbbgondolására kényszeríti rá az olvasót, másrészt arra, hogy működtesse az ehhez kapcsolódó ismereteit (de ezek híjján is értelmezhető a szöveg). Az olvasó pedig választhat: vagy optimistán úgy hiszi, hogy a záró mondat: „Előttük meg minden” valóban egy pozitív, reménytkeltő (és a reményeket beváltó) történet kezdete, vagy felmerül benne a gyanú, hogy az elbeszélő ezzel a megnyugtatónak álcázott lezárással éppen totál hülyét csinál belőle, szemérmetlenül kifigurázva a boldog lezárás utáni vágyát.

Geralt, Yennefer és Ciri végülis a hagyományos értékeket képviselve bontják fel az erre hivatkozó, de ezeket kíméletlenül kiforgató régi rendet. Ciri pont azért szenvedett annyit, hogy ne legyen kötelező elvárás a „boldog” házasságra lépés, a család (ahogy a nilfgaardi különmegbízott mondja: mint a társadalom alapsejtjének) szakadatlan ujjáteremtése, hogy minden ember maga dönthesse el, akar-e egyáltalán kapcsolatot, és ha igen, milyet. Hogy a révbeérést ne (kizárólag) a házassággal szentesített, gyereknemzés céljából létrejövő heteroszexuális kapcsolat jelentse, amelyet mindenkire rá akarunk erőszakolni, legyen az egy karakter egy fantasy-regényben, vagy a szomszédlány.

Ez a szöveg azt várja el, hogy az olvasó mentes legyen a belénevelt, mesékből, mítoszokból, történelemből, biológiából, hétköznapi elvárásrendszerekből, társadalmi szerepekből és elnyomásból, mindannyiunk közös kulturális örökségének alapjaiból felépülő, zsigeri reakciótól. Mert a cél nem szentesíti az eszközt: az egyén igazán szabad beleegyezése nélkül nincs jól működő közösség. A régi értékeket tehát, mint a szeretet, felelősségvállalás és tisztesség, épp a hagyományos, patriarchális és tekintélyelvű rend felbontásával lehet hitelesen képviselni. Úgy, ahogy Geralt, Yennefer és végül majd Ciri is teszi.

A Gabo új kiadásában a Viharidő kötete időrendben illeszkedik a többi közé. Az olvasás sorrendje befolyásolhatja az olvasatot: a Viharidő kilóg a sorból, megbontja a fent vázolt struktúrát, és egész más értelmezési irányokat ad: visszatér a mutáció, a kísérletezés és a legendák kérdésköre. A hagyományos társadalmi szerepek rögzítésének káros gyakorlatát ugyan tovább árnyalja, illetve egyértelművé teszi, hogy férfiak is válhatnak zaklatás és a hatalom demonstrálása érdekében megtett nemi erőszak áldozatává – szintén függetlenül az elkövető nemétől, de Ciri eljövendő történetéből nem készít elő semmit, nem tartalmaz új információkat. A frissen felbukkanó szereplők nem elengedhetetlenül fontosak a történet megértése szempontjából, sőt visszautalásként jobban működnek. Például a Ciriről feltett kérdés egészen másképp hangzik akkor, ha az olvasó már a teljes történetet ismeri. Ha folytatásként olvassuk ezt a kötetet, akkor igazolja, hogy „a történetnek soha nincs vége”, így Nimue élménye ezzel a befejezetlenséggel valójában a teljes mitológia, benne Geralt sorsának végső lezárásaként funkcionál.

 

Sapkowski, Andrzej, Vaják, Budapest, Gabo, 2019-.

Sapkowski, Andrzej, Vaják, Budapest, PlayON!, [2011]-2018:

Az utolsó kívánság, ford. Szathmáry-Kellermann Viktória, 2011 (1993)

A végzet kardja, ford. Szathmáry-Kellermann Viktória, 2012 (1992)

Tündevér, ford. Szathmáry-Kellermann Viktória, 2013 (1994)

A megvetés ideje, ford. Szathmáry-Kellermann Viktória, 2013 (1995)

Tűzkeresztség, ford. Kellermann Viktória, 2015 (1996)

Fecske-torony, ford. Hermann Péter, 2017 (1997)

A tó úrnője, ford. Hermann Péter, 2017 (2014)

Viharidő, ford. Hermann Péter, 2018 (2013)

 

—————————

Lawrence, Mark, Széthullott birodalom, ford. Gy. Horváth László, Budapest, Fumax, 2017.
(Tövisek hercege ; Tövisek királya ; Tövisek császára)