A Szörnyeteg a hajtóműben című kisregényt többen is a szépirodalmi kategóriába sorolták a science fiction helyett. Szerintem ez több szempontból is téves, de érthető reakció arra a zavarra, ami a szöveg olvasása során alakul ki a befogadóban. A zavart okozó tényezők közül az első, hogy hiába játszódik a jövőben a történet, hiába van benne űrhajó meg klónozás, ebben a műben a tudományt leginkább a történelem és a vallások képviselik.
A díjnyertes[1] Szörnyeteg a hajtóműben első ránézésre egy erősen filozofikus szöveg, amelyben a szerzőnek az Isten gépeihez hasonlóan steril közeget és „rettentően idegesítő karaktereket sikerült festenie, akiknek a cselekedeteik és motivációik sem igazán szimpatikusak”[2]. Ők azonban nem a technikai szingularitást képviselik, hanem filozófiai és erkölcsi dilemmákat, illetve a különböző ókori mítoszok, vallások és kultuszok értelmezéseit. Ennek megfelelően rengeteg utalás található benne, a szereplők nevétől elkezdve a hasonlatokon át egészen a kövezés aktusáig.
Az Isten gépeiről azt írtam, hogy nem „igazi” sci-fi, hanem az esszéhez áll közel. A Szörnyeteg a hajtóműben szövegét szerintem hasonlóan érdemes megközelíteni: „hagyományos”, cselekményes sci-fiként olvasva érthetetlenül egysíkúnak tűnik, de ha figyelembe vesszük a szövegben található vallási-mitológiai utalásrendszereket, akkor jóval több is kibontható belőle.
A szövegben ugyanis olyan vallási utalások sorakoznak, amelyek látszólag ismertek mindenki számára, és ha az olvasó megelégszik azzal, hogy Ábrahám és Izsák történetének átirataként olvassa a szöveget, akkor csak a felszínt kapargatja. Ha a szembeötlő bibliai párhuzamokon nem jutunk túl, a szöveg csak egy furcsán zavaró közhelygyűjteménynek tűnhet. Az olvasók egy része jobban elmélyül a szövegben, működteti a görög mitológiára és a Mithras-kultuszra tett utalásokat, de ez még mindig csak a kiindulópont, ami mellett le kell bontani a sci-fi regény felőli olvasattal táplált olyan elvárásokat, mint az árnyalt karakterek, az összetett viszonyok és a bonyolultabb cselekményvezetés iránti igény.
Ugyanis a szöveg nem csak a viszonyok alakulását kommentálja (például a verekedés „újabb jele annak, hogy valami megváltozott a hajón”), hanem a kétdimenziós szereplők motivációit is készen kapjuk: a cselekedeteik nem egyszerűen logikusak, hanem kiszámíthatók és még túl is vannak magyarázva. Ettől aztán éppúgy nem beszélhetünk regénykarakterekről, mint az Isten gépei esetében. Különösen igaz ez a nőkre, akiknek egyetlen céljuk és az életük értelme a mellettük élő férfi szolgálata – amelyikük nem tud ennek megfelelni, az értelmes elfoglaltság keresése helyett alkoholista vagy öngyilkos lesz.
A nőknek esélyük sincs arra, hogy felismerjék visszás helyzetüket: (a méltatlanul buta) Jane azzal áltatja magát, hogy a gyermektelenségük közös döntés volt, holott csak Nathané. Olyan szinten rendeli alá magát a férfinak, hogy „nem akarja megzavarni a sírásával”. Sem ő, sem Nathan anyja nem keres más partnert. És Lysa Myers sem, aki odáig ugyan eljutott, hogy kilépjen a kapcsolatból, de az már titok, hogy ő lépett ki, és hogy azért, mert megcsalták. A kapitány és felesége között szintén alá-fölé rendeltségi viszony van, Cesar pedig közli, hogy ha megszületik a baba, ő majd másik szobába költözik, hogy tudjon aludni, magára hagyva a gyermekágyas feleségét (aki amúgy rosszindulatú és babonás). A hajón tehát egy patriarchális társadalom működik, amelyet a benne élő nők saját helyzetük iránti vakságának segítségével tartanak fenn.
A keresztény vagy a zsidó hagyomány istenébe vetett hit az állandó tematizálás ellenére nem igazán számít a szereplők életében: a Biblia „csak betűk”, ahogy Nathan mondja, Izsák és Ábrahám története pedig Androméda és Ikarosz mítoszaival kerül egy sorba. Ahogy a görög istenek Jane szerint „kicsinyesek és gonoszak voltak” (bár még ennyire is csak az „iskolából emlékszik”, és igazából fogalma sincs, McKimmie miről beszél), a Biblia Istene is csak egy múltbeli alak, akinek Nathan szerint a kegyetlenségét nem merték leírni és ezért a Biblia hazug.
Még Tom is csak egy lehetőségként veti be Isten létét, és saját magáról úgy nyilatkozik, hogy megszokásból hívő (vagyis nem az). Nathan egyszer Ábrahámhoz, máskor magához Istenhez hasonlítja magát. Némileg joggal, hiszen a klónok igazán a saját képére és hasonlatosságára teremtett emberek. Ezért hiába tölti be a hajón a közösség által felhatalmazott, de kirekesztett, kivetett, klasszikus hóhér[3] szerepét, mégis különleges helyzetben van. A hit leginkább a szörnyeteg létezésével kapcsolatban kerül elő a szövegben: a „hiszem, ha látom” kontextusában.
A Szörnyeteg a hajtóműben szereplői, élükön Nathannal, az Istent valami velük egyenrangú, bukott valamiként képzelik el, akit számonkérhetnek azért, mert nem létezik, vagy mert nem hajlandó közbeavatkozással bizonyítani a létét. A Bibliát a görög mítoszok szintjére fokozzák le, ami így csak egy az ókori történetgyűjtemények közül, a hozzá kapcsolódó vallásos meggyőződés az áldozatbemutatás és –követelés gyakorlatáról szóló konyhai filozofálgatásra redukálódik. Mindezeket olvasva, amikor odáig jut a szöveg, hogy teljesen kiszámítható módon jön a „ha lenne Isten, nem hagyná ezt” kijelentés, akkor már nagyon összevontam a szemöldököm.
Az a furcsa helyzet áll elő, hogy adva van egy amúgy igényesen felépített szöveg, ami nyilvánvaló módon mélyen szántó gondolatokra akar késztetni, de ezt olyan eszközökkel és formában teszi, amivel látszólag éppen a gondolkodást és az elmélkedést akadályozza: például hogy a szereplők szócsövek, hogy a gyerekek nem így tanulnak beszélni, és hogy minden pszichológiai mozzanat (alkoholizmus, depresszió, szenilitás, őrület, stb) és mítoszértelmezés hétköznapi sablonja előkerül. Így aztán a szöveg nem csak a szereplőket teszi butává, korlátolttá és ellenszenvessé, hanem az odaképzelt olvasóját is. Engem ez olyan szinten idegesített fel, hogy magyarázatot akartam kapni erre a jelenségre.
A gondolkodásmódunkat alapvetően meghatározó európai kultúra alapja a zsidó-keresztény meg az ókori görög-római hagyomány, mégpedig olyan szinten, hogy ezeket az utalásokat mindenki ismerni és érteni véli – mindenféle reflexió, vagy továbbgondolás nélkül. De vajon hányan olvasták a középiskolai szintet meghaladóan túl a Bibliát, hányan a görög-római mitológiát és hányan „Dosztojevszkijt”? A hajó minden utasa (kivéve a klón Danielt) ateista, anélkül, hogy olvasta volna a Bibliát, amiről az a véleményük, hogy „ezek csak betűk”, és a görög mítoszokkal is csak Mckimmie foglalkozik. Nathan egyik támadója pedig „Dosztojevszkijt” olvas. Nem Dosztojevszkij valamelyik művét, hanem azt a művet, amelyet az olvasó – a regénybeli és az odaképzelt egyaránt – Dosztojevszkijjel azonosít, minden valószínűség szerint a Bűn és bűnhődésről van szó, és ezt még az is tudja, aki sosem olvasott semmit Dosztojevszkijtől, beleértve a Bűn és bűnhődést. A szereplő pedig leteszi a könyvet és elmegy megkövezni Nathant.
Az utalások dekódolásához, akár a bibliai történetekről, akár a görög mítoszokról, akár Dosztojevszkij regényéről van szó, nem szükséges valódi ismeret, csak az a reflektálatlan értelmezési hagyomány, amellyel ezeket a jelentéseket és struktúrákat készen kapjuk. Vagyis kritikátlanul átvett sémák alapján értelmezünk nem olvasott szövegeket és az életünket egyaránt, így hozzuk meg a döntéseinket.
Az értelmezés elszakad a szövegektől, a forrásoktól és nincsenek mögötte valódi, önálló gondolatok, ez pedig közhelyekhez és ostobasághoz vezet. Ezért mondhatnak a szöveg szereplői teljes meggyőződésből olyanokat, hogy „Isten ezt nem engedné meg”, anélkül, hogy észrevennék saját szűklátókörűségüket.
Az öreg doktor az egyetlen, aki az eredeti mítoszokra hivatkozik – és itt jön a csavar: a legtöbb szöveg esetében már nem lehet tudni, hogy mi volt az „eredeti”. A forrás azonosítása szinte minden területen lehetetlenné válik: a mítoszok többféle verziójától kezdve az apokrif iratokon át a szövegeket hátra nem hagyó Mithras-kultuszig. Az értelmezés ez utóbbi esetében a régészeti leletek alapján történik – ez már végképp elérhetetlen a hajó utasai számára.
Mi marad akkor, ha nincsenek megbízható szövegek, releváns értelmezések és nincsenek tárgyi emlékek sem? Jó esetben a hit, a remény, és a szeretet. A hitről láttuk, hogy a hajón csak tagadás és babonaság van helyette, a remény elveszett akkor, amikor letértek a pályáról, az őszinte szeretet meg Nathan és a klón Daniel kapcsolatát leszámítva egyáltalán nem jellemző.
Az egyetlen egyéniséggel, egyéni hanggal és személyiséggel bíró szereplő, az egyetlen mélyen érző, értelmes emberi lény a klón, akinek a történetet keretbe foglaló, bevezető és lezáró szövege nagyon elüt a többitől. A regény az ő keletkezéstörténetét meséli el, és olyan emberekről szól, akik viszont nem ismerik a saját történeteiket. Daniel az egyetlen kritikusan gondolkodó lény a hajón: hiába tanította meg neki Nathan a bujkálásuk alatt, hogy ő a testvére, később képes volt ezt felülbírálni és felvállalni, hogy ő nem az eredeti Daniel. Ráadásul az ateista közeg és Nathan hitetlensége ellenére kétség nélküli hittel beszél Isten létezéséről és az emberrel való kapcsolatáról, teljesen ellentmondva a főtörténet ateista szereplőinek és magának Nathannak is.
De eléggé úgy tűnik, hogy Daniel Istene nem ugyanaz, mint amiről a szöveg egyéb szereplői olyan lekezelően nyilatkoznak, és mégcsak nem is Mithras, hanem valami olyan, ami magába olvasztja az ókori vallásokat, hiedelmeket és az űrutazó ember tapasztalatait egyaránt.
A célbolygó a Szelenit, amely nevét a görög Szeléné holdistennőről kapta, és mint ilyen, a nőiség megtestesítője.[4] Ez az, ami a hajón utazók számára elérhetetlenné válik, mert nem ismerik fel, hogy az életüket meghatározó sablonokon és közhelyeken alapuló kereteken túli minőségekben és mértékekben kellene gondolkodniuk, és ez nem csak a szövegek értelmezésére vonatkozik, hanem az egymással való kapcsolatukra is: a zsidó vallás és a kereszténység is erősen férfiközpontú, amelyekben a nők csak korlátozott, alávetett szerepet tölthetnek be.[5] A hajón lévő férfiak hitetlenségük ellenére pont olyan viszonyban vannak a nőkkel, ahogyan ezek a vallások patriarchális rendje előírja. Így viszont az egész közösség kerül egyre messzebb a céltól, hiába áldoznak a szörnyetegnek tovább. A pályáról való letérést tulajdonképpen az indítja el, hogy Nathan kizárja az életéből Jane-t, akivel korábban sem volt igazi kapcsolata, hiszen már az első csókjukat is Jane „kényszeríti ki”.
A Szörnyeteg a hajtóműben által okozott zavar nem intézhető el annyival, hogy ez „szépirodalom”. Ez ugyanis egyszerre ad felmentést a nyilvánvaló hibák alól, ugyanakkor csökkenti a jelentőségét a történelem és a vallás szövegben felmerülő aspektusainak. Az ötlet, a téma és a felvetődő kérdések éppen az érdekességük, összetettségük és fontosságuk miatt megérdemeltek volna hús-vér karaktereket, élő párbeszédeket, akár kétszer ekkora terjedelmet és kevesebb direkt magyarázatot is. Viszont kevés olyan sci-fi regényt olvastam, ami ennyire nehéz és szerteágazó tematika felőli megközelítést kényszerít ki az olvasójából.
Szélesi Sándor, Szörnyeteg a hajtóműben, Budapest, Libri, 2014.
——————————————–
Apuleius, Az aranyszamár, ford. és az utószót írta Révay József, Budapest, Európa, 2002.
(Katolikus) Biblia: https://szentiras.hu/
(Károli) Biblia: http://www.bibl.u-szeged.hu/Biblia/
Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics, Bűn és bűnhődés, https://mek.oszk.hu/00300/00370/00370.pdf
Graves, Robert, Jézus király, ford. Terényi István, Budapest, Európa, 2002.
Jókai Mór, Szép Mikhál, https://mek.oszk.hu/00700/00795/
Kerényi Károly, Görög mitológia: I. Történetek az istenekről és az emberiségről; II. Hérosztörténetek, ford. Kerényi Grácia, 2. kiad., Szeged, Szukits, 1997.
László Ferenc, A római Mithras-kultusz kutatástörténete,
http://epa.oszk.hu/01000/01019/00030/pdf/EPA01019_sic_itur_ad_astra_2000_01-02_219-255.pdf
Neuberger Tilda, A szókincs alakulása a beszédfejlődésben
http://real.mtak.hu/72566/1/Bona_Gyermeknyelv_READER.pdf
Szabó Csaba, Sziklából újraszületett: a nemzetközi Mithras-kutatás legújabb eredményei
http://okorportal.hu/wp-content/uploads/2015/04/2013_4_szabo.pdf
http://www2.szepmuveszeti.hu/hyperion/lexikon.php?id=298
http://romaikor.hu/a_romai_vallas/jelentosebb_kultuszok/mithras_kultusz##
[1] http://www.sfportal.hu/szelesi-sandor-szornyeteg-a-hajtomuben-sardi-margit-biralata-10077.scifi
[2] http://ekultura.hu/2014/08/05/szelesi-sandor-szornyeteg-a-hajtomuben
[3] A hóhérok témájához lásd Jókai egyik kevésbé kanonikus regényét, a Szép Mikhált.
[4] Az istennő a Wikipedia szócikke szerint az Aranyszamárban „a világegyetemet mozgató, és éltető erő megtestesítője” https://hu.wikipedia.org/wiki/Szel%C3%A9n%C3%A9 Az Aranyszamár egyébként elképesztően szórakoztató regény.
[5] Pedig Jézus mást képviselt: “Egy olyan társadalomban, ahol a rabbik még a feleségükkel sem jelentek meg nyilvánosan, ha pedig találkoztak, akkor nem üdvözölték őt, ott Jézus nem habozik, hogy nőket fogadjon be csoportjába.” https://bibliakultura.blog.hu/2020/02/15/karhogyno De van egy olyan regény is, amelynek a cselekményében Jézus tulajdonképpen a korábban uralkodó matriarchátust győzi le: a Jézus király Gravestől.