HPL aka H.P. Lovecraft[1] mellett egy másik jelentős szülinapos idén Ray Bradbury[2].

Homokférgek ide, biomacska és elektronikus bárányok oda, nekem sokáig a Marsbéli krónikák volt A SCI-FI, és ennek nagyon egyszerű és nagyon személyes oka van.

Amikor hetedikes voltam, a magyartanárom az egyik órán a Fahrenheit 451-ről beszélt. Addigra már olvastam a Marsbéli krónikákat, tudtam, hogy a Fahrenheit 451 is ott van mellette abban a narancssárga borítójú könyvben[3], és emiatt nagyon meghatározó élményem lett az a bizonyos könyv, de különösen a Marsbéli krónikák. Aztán hosszú időre megfeledkeztem róla, később meg sokáig csak terveztem, hogy újraolvasom, és mikor végre sikerült, jött is azonnal az egyáltalán nem költői kérdés, hogy mégis mi a fészkes fenétől lenne ez a könyv sci-fi (vagy regény).

Hát nyilvánvalóan attól, hogy azzá tesszük, vagyis az olvasás és értelmezés során sci-fi regényként hozzuk létre a szöveget, hiszen az értelmezés része a műfaj és a zsáner. „Az irodalmi interpretáció feladata nyilván nem a szövegbe ágyazott vagy rejtett jelentés feltárása, hanem annak folyamatos megalkotása, előállítása, megkonstruálása, kidolgozása. A jelentést nem tekinthetjük az olvasótól függetlennek, csakis az olvasói kreativitás – Hans Robert Jauss szavaival: „történelemalkotó energia” – gyümölcsének, mely a szöveg és az olvasó kölcsönhatásában és összjátékában jelenik meg. Nincsen olvasótól független értelmezés, szövegbe zárt jelentés, mint ahogyan nincsen „ártatlan” szövegolvasat sem, mely független volna az olvasói szubjektum pozíciójától. A „jelentés” nem más, mint az aktuálisan kimunkált értelmezés, melynek szükségszerű része az olvasó értékrendje is, mely részt vesz a szöveg és az olvasó találkozásában.”[4]

Az olvasó szempontjából ezért annak a kérdésnek, hogy egy adott mű sci-fi-e vagy sem, igazából nincs értelme.

Egyrészt azt sem tudjuk, mi az, hogy sci-fi, science ficion, tudományos fantasztikum, spekulatív irodalom, akármelyik nevén is emlegetjük nagyjából ugyanazt. Nincsenek konkrét definíciók, bár elég régóta és elég sokan foglalkoznak ezzel a  kérdéskörrel. A Világirodalmi lexikon majdnem hét oldalon keresztül próbálja megfogalmazni[5] azt, amit korábban és azóta sem nagyon sikerült. „Bármennyire is pontatlan, homályos vagy akár ellenszenves a megnevezés (…), úgy látszik, el kell fogadnunk a „science fiction”-t valaminek a megjelölésére, már csak azért is, mert jobbat nem tudunk. (…) [A sci-fi] egyre nagyobb teret hódít, áthatja a tömegkultúrát, sznobok és ínyencek csemegéjévé válik, „kilép a magateremtette gettóból”, és szinte hihetetlen dinamizmusról és fejlődőképességről téve bizonyságot, benyomul a „magas” kultúrába, illetve az irodalom és művészetek ”főáramlataiba” is.”[6] – írja Kuczka Péter a Helikon 1972-es sci-fis számában, amelynek a szerkesztőségi előszavában azonnal leműfajozzák a sci-fit, hozzátéve, hogy nem tudják, jogos-e ez.[7]

A fogalom meghatározása akkor is fontos, ha a fejlődéstörténet és ezzel együtt persze a zsáner (vagy hát legyen műfaj, bánom is én) születése a téma, és ennek megfelelően sokféle megközelítése van – de azért ezt a valamit, amit jobb híjján sci-finek nevezünk, leginkább mégiscsak a XX. század képződményének tartják.[8]

Van ugyan jócskán felosztás,[9] de engem nem egy általános, szövegen kívüli besorolás érdekel, hanem az, hogy egy konkrét írást mi működtet(het) az olvasás során sci-fiként.

Az értelmes kérdés ezért nagyjából úgy hangzik, hogy az adott szöveg olvasható-e sci-fiként (is), és ha igen, akkor mi teszi ezt lehetővé?

Először is az, ha valamiért egyáltalán feltesszük ezt a kérdést, és a válaszhoz más (már besorolt) szövegekkel helyezzük kontextusba az adott írást.[10] Hogy valamit hajlamosak legyünk sci-fiként dekódolni, bizonyos kötelező elemek, narratív sémák ÉS ezeknek az olvasás során létrejövő, a szöveg feletti egyértelmű uralkodó szerepe biztosítja. Ezekhez természetesen külső, szövegen kívüli, vagy azzal határos jegyek is tartoznak, a kiadó profiljától (és a marketingtől) a fizikai megjelenésen át a paratextusokig.

1, Borító.

Igen, legyen rajta űrhajó. Vagy megfelelő idomokkal rendelkező, feszülős overálban valami gépszörnyet meglovagoló, nőnek látszó tárgy. Kidolgozott izmokkal félig fedett férfijellegű fémváz. Világító műszem. Toronyházakkal teli nagyváros. Ismeretlen fényforrás felé gyalogló elmosódott emberinek tűnő alakok. De a legjobb az űrhajó, az a biztos. A narancssárga köteten valami virágszerűség van, (vagy talán egy égő nemtudommi), a legújabbon meg egy stilizált rakéta, ami még úgyis lehetne akár egy virág is, hogy emberi arcot formázó füstöt ereget magából. Megrögzött sci-fi fogyasztóknak már ez gyanús lehet.

2, Szerzői név.

Ha valakit egyértelműen sci-fi íróként tartanak számon, akkor elképzelhető, hogy ez így is marad. „Ironikus, de a szinte legismertebb sci-fi írónak számító Bradbury alig írt tudományos-fantasztikus regényt.”[11]

3, Cím.

Aki biztosra akar menni, tegyen bele valami mitológiai utalást. De ha űrhajós borítóra nyomják, akkor tulajdonképpen mindegy.

4, Alcím, vagy más, a kötetben szereplő meghatározás: például a legújabb kiadásban a kiadás adatai alatt a “Műfaj: szépirodalom, science fiction” szerepel.

5, Előszó.

Se a narancssárga-virágos, se a legújabb, rakétás kiadásban nincs.

6, Utószó.

A narancssárga kötetben van egy interjú Bradburyvel (565-588.), ami utószóként funkcionál, és ami ebben az esetben egyértelműen ráerősít a sci-fi meghatározásra.

7, A műről készült tanulmány, kritika, recenzió, ajánló, stb.

Ami pedig a szövegen belüli sémákat illeti; először is legyen megfelelően azonosítható, központi problematika a tér és az idő élményének és/vagy meghatározásának kérdése. Egyértelműen a jövőben és/vagy más bolygón elhelyezhető legyen a történet, legyen meghatározó az űrkutatáshoz, űr- és/vagy időutazáshoz, a mesterséges intelligenciához és/vagy valamelyik (természet)tudomány fejlődéséhez való viszony.

Például a Calderon-kötetek alapvető kódja nem a sci-fi, hanem a romantikus zsáner. Az a jó, hogy a sci-fi elemek hozzátartoznak annyira a történethez, hogy nem különálló díszletet alkotnak, nem „esik ki” belőlük a szerelmi szál, de attól még az elbeszélést a romantikus történet narratívája uralja, és nem a sci-fié. Romantikus történetként sokkal könnyebben értelmezhető és élvezhető, és az olvasók nagy része valószínűleg ezt a könnyebb utat fogja választani.

A vége után-duológia szintén olvasható sci-fiként egy ideig, aztán szépen lassan átmegy régi magyar mondába. A kevert zsánereknél az arányokon kívül valószínűleg az olvasó preferenciája dönt a besorolásról. De mint a fenti példákból is látható, hogy egy-egy séma megjelenítése és felismerése önmagában nem elég: az, hogy a Marsbéli krónikák cselekménye (főként) a Marson játszódik, és a legelterjedtebb közlekedési eszköz benne a rakéta, még nem indokolná, hogy sci-fiként olvassuk ezt a szöveget. Ehhez leginkább az kell, hogy annak akarjuk olvasni.

folyt.köv.

————————————————

Bradbury, Ray,

Marsbéli krónikák : kisregények és elbeszélések, vál. Kuczka Péter, ford. Kuczka Péter et al., Budapest, Európa, 1966.

Marsbéli krónikák : Regények és elbeszélések, vál. Kuczka Péter, ford. Kuczka Péter et al.,  2. kiad., Bp., Európa, 1982.

Marsbéli krónikák, ford. Kuczka Péter,  Budapest, Agave, 2012.

Marsbéli krónikák: teljes változat, Budapest, Agave, 2020.

————————————————

On Sai, Calderon avagy Hullajelölt kerestetik, 2. utánny., Szeged, Könyvmolyképző K., 2018.

On Sai, Calderon 2. avagy Felségáruláshoz bricsesz dukál, 2. utánny., Szeged, Könyvmolyképző K., 2018.

Urbánszki László, Sápadtak, Újvérűek, (A vége után 1-2.), Budapest, Metropolis Media, 2019.

———————————————–

Bollobás Enikő, Az amerikai irodalom története, Budapest, Osiris, 2006.

Helikon 1972/1

Kánai András, Ray Bradbury: Marsbéli krónikás. in: Hetek, 2012. 24. sz. 41.

Sánta Szilárd, Mesterséges horizontok: bevezetés a kortárs sci-fi olvasásába, Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 2012.

Világirodalmi lexikon, 12. kötet, Rjab – Sez, Budapest, Akadémiai, 1991., 695-701.

http://www.prozanostra.com/iras/az-urraketa-koltoje-ray-bradbury-megemlekezes

http://ekultura.hu/2012/04/03/ray-bradbury-marsbeli-kronikak

http://www.prozanostra.com/cimkek/ray-bradbury

————————————————-

[1] Especially for F. B. & Co.

(Attól, hogy HPL HPL-ként HPL-nek meg H. P. Lovecraftnak írta, hogy HPL meg H.P. Lovecraft – és még rajta kívül sokaknak van/volt hasonló szerzői neve – még jogom van utálni ezeket a formákat és a többit is fenntartom: sokszor találkozom csak úgy odadobott rövidítésekkel, akár nevek, akár más kifejezések helyett.)

[2] http://www.prozanostra.com/iras/az-urraketa-koltoje-ray-bradbury-megemlekezes

http://www.prozanostra.com/cimkek/ray-bradbury

[3] Bradbury, Ray, Fahrenheit 451, in: uő, Marsbéli krónikák: kisregények és elbeszélések, vál. Kuczka Péter, ford. Kuczka Péter et al., Budapest, Európa, 1966., 277-449.

[4] Bollobás Enikő, Az amerikai irodalom története, Budapest, Osiris, 2006., 16.

[5] Világirodalmi lexikon, 12. kötet, Rjab – Sez, Budapest, Akadémiai, 1991., 695-701.

[6] Kuczka Péter, „Látod, barátom, mivé lett a Föld”? in: Helikon, 1972/1 3-11, 3.

[7] Helikon 1972/1

[8] Vö. Sánta Szilárd, Mesterséges horizontok: bevezetés a kortárs sci-fi olvasásába, Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 2012. Bevezető, 9-18., 11.

[9] Példa a zsánerek kategorizálásáról: http://igyneveldaregenyedet.blogspot.com/2015/12/a-legfontosabb-zsanerek-es-alzsanereik.html

[10] Brandon Hackett írta a Perdido pályaudvar, végállomásról, hogy az sem sci-fi, amit én minden gond nélkül annak vettem a Ghayrogtól dwendáig… című bejegyzésben – egyszerűen azért, mert a koncepcióm alapján beleillett a többi, sci-fiként olvasott szöveg közé. http://www.brandonhackett.hu/2020/08/kedvenc-science-fiction-szovegreszeim-2.html

[11] Kánai András, Ray Bradbury: Marsbéli krónikás. in: Hetek, 2012. 24. sz. 41.