Avana világa Enit tisztelete és szeretete ellenére is egy „vidám patriarkátus”. A nők semmilyen szinten nem játszanak szerepet sem a politikában, sem a társadalomban, sem a gyógyításban, sem a termelésben.

Erua papnőinek arca „feneketlen, sötét ostobaságot takart” (TT2, 189). Az egyetlen nő, akinek minimális befolyása van a történésekre, az is egy intrikus (de legalább nem is avanai; Demgal mostohaanyja, TT1 142-147). Egyébként a nők csak pletykálnak, vásárolgatnak meg táncmulatságra készülődnek, „saját megnövekedett fontosságuk tudatában” (TT2, 197-198). Gáma egész világán nem merül fel (még a Gregor hagyatékát felfedezők jóval későbbi korában sem), hogy a nők ne lennének elégedettek azzal, hogy nekik semmilyen szerep nem jut a férfiak uralta világban. Enit jelentőségét egyedül a származásának köszönheti – az Avanára várhatóan veszélyt jelentő nép tagja, és annak, hogy Gregor magánéletének része.

Egy, tulajdonképpen az emberiség történelméről szóló műben a nők teljességgel súlytalanok és jelentéktelenek, az a kettő, aki mégis valamilyen szerepet játszik, hataloméhes, szenvedélyes, majdhogynem gonosz – az ő kiemelésük pedig még jobban hangsúlyozza azt, hogy a nőknek, sem mint egyéneknek, sem mint csoportnak, semmilyen szerepük nincs a gámai társadalmakban. Gregor álszent kérdése („Mekkora az asszonyok hatalma? UK 58) egyértelműen a magánéleti perpatvarokra vonatkozik. A történetírásból Gregor azért hagyta ki a nőket, mert számára a történelem a férfiak történelme mindenféle értelemben: férfiak írják férfiaknak, férfiakról. Még Léna sem jut eszébe, fel sem merül benne a nők felemelése, az meg még kevésbé, hogy a megfelelően képzett és érvényesülési lehetőséghez jutó nők elősegíthetnék az általa olyan nagyra tartott fejlődést. Ennek oka pedig az lehet, hogy földi életében sem találkozott ezzel a jelenséggel és érvrendszerrel, nem ismert nőkről szóló történeti műveket, pedig lett volna rá alkalma, elég lett volna mondjuk Plutarkhoszt olvasni[1]. Ezen kívül a nők beleírása a történelembe a történelem újraírását is jelentette volna[2] – ez már végképp kívül esik Gregor férfiközpontú világképén és gondolkodásmódján.

Az avanai nők nem tanulnak meg írni és olvasni sem, mert nem akarnak – írja Gregor, meg azt is, hogy a gyerekek tizenkétéves korukig egyformán nevelkednek, és hogy ötéves kortól javasolt oktatni a gyerekeket (TT2, 197-198), illetve, hogy maga válogat a tehetséges fiatalokból (TT1 171). Most akkor tanultak a lányok, vagy sem? Ha nem, miért is nem kaptak lehetőséget? Ha a földi szám- és mértékrendszert, meg írást (TT1 151-158) nagy küzdelmek árán is bevezette Gregor, és még abban sem volt biztos, hogy jól tette (TT1, 67), akkor miért nem iskoláztatta be a lányokat? Miért nem értek a nők annyit, amennyit a földi mértékrendszerek? Megjegyzi, hogy Enit népe nem tanította a gyerekeket (TT2, 200), a nép mégis sokkal fejlettebb, mint az avanaiak, és Gregor végig a tudománnyal akarja a fejlődést gyorsítani – újabb ellentmondás.

Gregor azért lesz eredményes uralkodó, akihez ragaszkodnak az alattvalói, mert úgy hozza meg az intézkedéseit, hogy előtte meggyőzi a társait az intézkedéseiről, ami komoly erőfesztésekbe (TT1 164) és tekintélyvesztésbe kerül: gyenge uralkodónak tartják, „mert feltétlen engedelmesség követelése helyett beszélgettem velük. (…) olyan példa után indultam, melynek emlékét a Földről hoztam magammal, és melyben töretlenül hittem” (TT1 151). Erre ezért van szüksége, mert a gondolkodás nélküli parancskövetést elítéli: „Ez az, ami annyira fáj, hogy más parancsára, más indulatából történt, a parancs, ami egymásnak ugrasztja azokat, akiknek semmi bajuk nincs egymással, a parancs, ami gyilkossá és egyben áldozattá zülleszti a győzőt és a legyőzöttet egyaránt.” (VV 291) Gregor legnagyobb sajnálatára ez az „új nemzedékben” is megvan (TT2, 146).

A józan belátásra, logikára építő meggyőzés szándéka már a történet elejétől jellemző Gregorra, és élete végéig elkíséri (UK 14). Ez a meggyőzés, és úgy általában a döntések és események nyilvánossága korlátozott: csak a közvetlen környezet jogosult Gregor bizalmára, avana népe, akiknek elvileg Gregor az érdekében cselekszik, csak gondosan megválogatott értesítéseket kap, mert Gregor és köre tart a pániktól és a pletykáktól is (UK 21-22, 53), nem beszélve  titokban végzett boncolásokról (UK 108). Ennek részben ellentmond Gregornak az a felfogása, hogy a tudomány akkor tudja ellátni a célját, ami a közboldogulás, ha a tudást meg lehet osztani, ezért a tudás megosztása alapvető kötelesség (26). Ugyanakkor Gregor nem mindenkit tart a tudás befogadására alkalmasnak: kötelességem, hogy minden tudásom átadjam azoknak, akik képesek befogadni.” (TT1, 26)

Ami történetírást illeti, Gregor legelőször saját tanulmányait hasznosítja: „Sok furcsa fogalmat kellett előbányásznunk a középiskolás történelemből, hogy megértsük ezeket a dolgokat.” (VV 263), „Talán emlékszel még a történelemre, ez egy olyan dolog, mikor valaki úgy rendelkezhet egy másikkal, mintha az nem ember volna, hanem gép.” (VV 274).  Később, mivel arra számít, hogy viszonylag hamar találkozni fog elbeszélése címzettjeivel, eleinte inkább tudósít. Később, amikor egyre nő az elbeszélés és a befogadás ideje közötti feltételezett távolság, fokozatosan válik egyre inkább történetíróvá, és ezzel párhuzamosan egyre többször kezd a történetírásról szóló fejtegetésekbe.

„Ha gondos történetíró volnék, ettől a pillanattól kellene számolnom Avana történelmének új fejezetét.” – ekkor derül ki, hogy a nauni nyilak hegye vasból van (TT1, 102).

„Néha egyetlen ember is képes arra, hogy megindítsa a történelem szekerét, de ha azután elébe áll, biztosra veheti, hogy szétmorzsolják a kerekek.” (TT1, 212)

„Ebben a korban és ezen a bolygón (lehet, hogy egykor így volt a Földön is) a történelemnek két arca van. Az egyik a valóságos, ahogyan a népek megélik, a másik, ahogyan a történetírók tábláikra vésik, attól függően, hogy az aban nagykirály palotájában mélyesztik íróvesszőjüket a lágy agyagba, vagy Lubaltu diktálja írnokainak (…) Egyik sem tudja, és ami még döntőbb, nem is akarja az egészet, az igazat látni, gondolatait az uralkodó kegyének keresése vagy a saját népe iránt érzett elfogult szeretet irányítja. Pedig nincs kicsi vagy nagy igazság, a részletekben is kötelesek vagyunk a valóban megtörténthez ragaszkodni. Még így is hibázhatunk.” (TT1, 213)

„A baj csak az, hogy Avana népét ugyan sok mindenre megtanítottam, magam viszont azt sem tanultam meg, amire most oly nagy szükségem lenne, és Lubaltu, a bölcs öreg, aki több mint másfél nemzedékkel túlélte kortársait, meghalt, míg távol voltam. Nincs, akitől eltanuljam a történetírás mesterségét, az események rendezését, csoportosítását, világos összefoglalását. Ismét csak attól tartok, mint már annyiszor, hogy a fontosat elmulasztom, és a lényegtelenről beszélek.” (TT2, 51)

„Mert igaz ugyan, hogy a történetírás törvénye megköveteli, hogy munkánkat azoknak az időknek a leírásával kezdjük, midőn az istenek még a földön járva megteremtették az embereket, hogy legyenek, akik őket szolgálják, de azokról az időkről oly keveset tudunk! Azután meg – tisztelet őseinknek! – sok történetíró, tudományához méltatlanul, ostobaságot ostobaságra halmoz, együgyű mesék fordulataival igyekszik leplezni tudatlanságát. Amit reánk, szerencsétlen utódokra hagy, nem az igazság tiszta forrása, hanem zavaros, akár a hullámtól felkavart, iszapos víz.” (Ezt Lubaltu mondja Gregornak, TT2, 75)

„hamar rájöttem, hogy Lubaltunak a népek történetéből leszűrt bölcsessége az életnek különös, meghökkentő és mégis ismerősnek tűnő igazságát hirdeti, azt, hogy majdnem minden, amit mi saját életünkben átéltünk, valaha megtörtént már, nem is egyszer, és a mi életünk legfeljebb annyiban más, hogy silányabb vagy gazdagabb változat, új környezetben, új szereplőkkel, új eszközökkel.” (TT2, 78)

„A szándékból, hogy segítsem azokat, akik között éltem, történelem lett – ha visszatekintünk rá. Sajnos nincs arra jó kifejezés, hogyan nevezzük ezt a jelenben, vagy még inkább a jövőben. (…) a segítő szándékból olyan erő született, ami már nem csak Avanára, hanem a földrész minden népére hatott.” (TT2, 226) Az, hogy Gregor nem találja erre a jelenségre alkalmasnak a „politika” szót, valószínűleg azért van, mert az már kívül esik a „földi erkölcsön”.

Gregor nem csak a történetírásra, mint tudományra reflektál, hanem a történetmesélésre is – a kettő szorosan összefügg Lubaltu és Gregor esetében is: Gregor sokkal szívesebben hallgatja Lubaltu szóbeli előadásában azt, amit elolvashatba az agyagtáblákon is (TT2, 75-77), saját elbeszélésével kapcsolatban pedig megjegyzi, hogy nem lehet egy történetet a közepén (TT2, 168), sem a végén elkezdeni (UK 8).

A történetírás nem csak tudomány, hanem művészet és mesterség is, Gregor emiatt tartja magát alkalmatlannak rá (TT2, 210), Lubaltu pedig a halála után a múzsája lesz: „Jó öreg Lubaltu, kérlek, szellemed legyen velem, mert megint letértem a követendő ösvényről! Hiába, soha nem lesz belőlem jó történetíró.” (UK 12) „Öreg barátom, Lubaltu, segíts! És ti, akik ezeket a táblákat olvassátok, bocsássatok meg, hogy ennyire járatlan vagyok a történetírás mesterségében.” (UK 55)

Az elbeszélés címzettjei az első kötetben a hazatérő legénység, a másodikban a várt új expedíció, a harmadikban pedig a távoli jövő látogatói, kutatói.

Az időszámítás alapja kezdetben a Viking avanai indulása, Gregor saját életkorát is ez alapján tartja számon, bár a 360 napos avanai években. Gregor 22 éves volt a Viking földi indulásakor, a hibernációban töltött idő (13-14 év) ismeretlen mértékű öregedést okozott nála (TT1, 23-24). Később már a konkrét életkorát is megadja – az idő múlását már az ő és segítői öregedéséből, vagy utóbbiak halálakor  az újak érkezéséből látjuk.

Gregor nem csak az avanai fejlődést irányítja, hanem pontosan tisztában van a többiek helyzetével is: „A városok, Bitámi kivételével, agyjából egyforma erősek voltak, a fejlődésnek abban a szakaszában, mikor néhány év rossz termése, tíz-húsz halászbárka pusztulása, egy nagyobb vesztett tengeri csetepaté nehezen behozható hátrányba sodorta volna bármelyiket.” (TT1 179)

Gregor és a szűk köre is fél attól, hogy nélküle összeomlik, amit elért (UK 80., 114). Örökségül a tudomány tiszteletét (UK 129) és a segítő jószándék követelményét (UK 35., 165) hagyja rájuk.

Gregor célja az avanaiak felemelése mellett az utókor tájékoztatása is: a történetírás- és mesélés elsősorban információ-átadás, amelynek a sikere kétséges: „az információ értéktelen, mert felhasználhatatlan. De ez majd csak a legvégső tanulság lesz” (UK 8)

A Gregor Man-trilógia végső tanulsága azonban nem ez (hiszen tudjuk, hogy az információ átadása mégis sikeres volt). Az állatvilágtól az ösztönökön túllépő tudatosság választja el az embert, a másik irányban pedig már a kiteljesedett szellemi öröklét van: az „Értelem Szövetségének” tagjai halhatatlanok, és másik testet kapnak, ha megsérülnek. (UK 169) Ezért is teremti meg a fejlettebb civilizációval való kapcsolat Gregor számára az önmeghatározás lehetőségét: „soha olyan tökéletesen nem ismertem magam, mint abban a pillanatban” (UK 157). Ez pedig még akkor is fontos és jelentős, ha – ahogy Ten mondja – a Galaktika, a csillagok mértékével nézem, utunkon voltaképpen sehová sem jutottunk” (VV 66) és Gregor „nem változtatott jóformán semmit” Gáma sorsán (UK 161).

Gregor emberi gesztusa volt, hogy ott maradt Avanán, mert félt a haláltól; emberi értékeket, érzelmeket, gondolkodást, gondoskodást képviselt ottani évei során. Azzal pedig, hogy másodszor is az Avanán maradást választotta, a földönkívüliek ajánlata által képviselt utolsó kísértésnek ellenállva, nem csak megtanult újra embernek lenni, és elbeszélni a saját történetét, hanem minden nehézség ellenére megmaradt bizakodó és küzdő embernek – és ez a Gregor Man-trilógia végső – és 2022-ben is érvényes tanulsága.

Boldog új évet!

 

————————————-

Kép: Zichy Mihály illusztrációja Madách Imre Az ember tragédiája című művéhez

Forrás: https://mek.oszk.hu/01900/01925/html/menu_hu/illusthu/szinek_hu.html

————————————–

 

Zsoldos Péter
A Viking visszatér, Budapest, Metropolis Media – Papageno Consulting, 2017. (Zsoldos Péter életműsorozat 1.)

 

Távoli tűz 1-2, Budapest, Metropolis Media – Papageno Consulting, 2017.

 

Az utolsó kísértés, Budapest, Metropolis Media – Papageno Consulting, 2019. (Zsoldos Péter életműsorozat 8.)

 

——————————————

 

Madách Imre, Az ember tragédiája, https://mek.oszk.hu/00800/00849/html/

 

—————————————

 

[1] Vö pl: Davis, Natalie Zemon, „Nőtörténelem” átalakulóban: az európai helyzet, in: Van-e a nőknek történelmük? szerk. Joan Wallach Scott, ford. Greskovits Endre,  Budapest, Balassi, 2001., 95-125., 95.

[2] Ennek illusztrálására az egyik legjobb példa az imént hivatközött tanulmánykötet: Van-e a nőknek történelmük? szerk. Joan Wallach Scott, ford. Greskovits Endre,  Budapest, Balassi, 2001.