Lőrinczy Judit regényéről két jellegzetességet emeltek ki a kritikák, az egyik, hogy mindenféle zsáner keveredik benne (sci-fi, fantasy, eastern, krimi stb) amelyek a felismerhetőségeik ellenére egyesek szerint szépen összeolvadnak, mások szerint pedig éppen hogy agyonütik egymást a szövegben.  Szerintem ez a szöveg gond nélkül olvasható a kortárs fantasztikus irodalom alzsánerei felől, de igazából nincs értelme megpróbálni sem a sci-fi, sem az epikus fantasy, sem az eastern kaptafájára ráhúzni, mert nem ezektől különleges. Az utolsó tanú ugyanis a monda műfaját támasztja fel és aktualizálja, lényegében konkretizálja, átírja, újraírja és folytatja is, és még ennél is érdekesebb az, hogy hogyan, milyen eljárásokkal teszi ezt.

A másik, amit szinte minden kritika megjegyez, hogy mivel túl sok szereplőt mozgat, a regénynek nincs igazi főszereplője[1] . Hát márpedig de. A főszereplője (ahogy az a mottóként a könyv elején olvasható idézetekből[2] az első pillanatban világosan kiderül) Szeged és környéke, az Alföld, a maga teljességében: a természeti környezet és a rajta – benne – belőle – létezők: emberek és nem emberek, állatok és nem állatok, halottak, élők és másélők sajátos közössége. Ettől lesz Az utolsó tanú eastern, időutazós sci-fi meg mindenféle akármik helyett igazából egy sff-nek álcázott modern magyar monda – egy nagyon sajátos és nagyon izgalmas szöveg. A monda műfaja úgy támad fel az urban fantasy köntösében, mint a rém, ami Attilának álcázza magát. Ahogy a regény szereplői tudják, hogy nem a hunok királya az, aki ellen szövetkeznek, hanem csak azt az alakot ölti, ugyanúgy az olvasónak is világossá válik, hogy ez a regény igazából egyik sem a fülszövegben beharangozott műfajok közül, csak úgy néz ki, mintha az lenne. Valójában azoknál valami sokkal ősibb.

A fantasyval hagyományosan a mítoszt szokás összekapcsolni[3], de Az utolsó tanú esetében teljesen egyértelmű, hogy nem a mítosz, hanem monda szervezi a szöveget. A kettő közötti különbséget nehéz megfogalmazni, de létezik[4]. A monda látszólag kihalt műfajnak tűnik, de egyáltalán nem az: külföldön könyvtárnyi szakirodalma van a modern mondakutatásnak, Magyarországon is megjelent erre az igény.[5]

„A monda akkor monda, ha tartalmazza a hiedelemről való véleménynyilvánítást. Rövid vagy hosszú, teljes vagy töredékes, helyi vagy globális, természetfeletti, elborzasztó, misztikus vagy groteszk, szólhat akár az elbeszélő saját élményéről, akár máséról, az ellentétes vélemények teszik a mondát mondává.”[6] A modern mondáról és a kutatásának irányairól Mikos Éva A magyar mondakutatás fehér foltja 2.0. A modern monda és rokonai a 21. század folklórjában című tanulmányában olvashatunk.[7] Az utolsó tanúban a könnyen azonosítható Attila-mondák mellett megjelennek a “modern monda rokon jelenségei, főként a kortárs hiedelmek és vallási képzetek, (…) a mai világhoz igazított őstörténeti narratívák és az újpogányság.”[8]

Mikos Éva tanulmányában sorra veszi a “hagyományos” és a modern mondák hasonlóságait és azt is, hogy miben különböznek egymástól. Utóbbi viszonylag egyszerű: A modern mondák elsősorban és leginkább a terjesztésük módjában különböznek a klasszikusoktól[9], nem túl meglepő módon az utóbbi időben az internet és az okostelefonok használata változtatta meg a formáit és a terjedését.[10]

Mikos szerint “egy mélyszerkezetében nagyon stabil, leírható, absztrahálható jelenségről beszélhetünk még a modern mondák, vagy általában a kortárs folklór esetében is. A folklór másik legjellemzőbb tulajdonsága ugyanakkor az alkalmazkodása, vagyis a változó etnikai, társadalmi, kulturális, vallási stb. Körülményekhez való igazodás képessége, ami lehetővé teszi, hogy évszázadok, sőt, akár évezredek óta létező történetsémák mindig újra és újraéledjenek, új tartalommal teljenek meg, amennyiben közösségi igény mutatkozik rájuk. (…) az egyes történetek reflektálnak az adott körülményekre, felhívhatják a figyelmet társadalmi problémákra. (…) A különböző médiumokban terjedő folklór vizsgálója nem elsősorban gyűjtője és közreadója a szövegeknek, inkább interpretációs feladatai vannak.”[11]

Az utolsó tanú kettős szerkezete és kétféle befejezése mögött két mondatípus jelenik meg: “Napjainkra éppúgy jellemző az eredetmagyarázó és a történeti mondák előadása, újra fogalmazása, mint volt az száz vagy kétszáz évvel ezelőtt.”[12]

A mondák egy cselekménymenetből, epizódból álló rövid történetek, amelyekben valamilyen konfliktus, vagy válsághelyzet, majd az arra adott válasz elbeszélése történik meg[13].  Az utolsó tanú összetettségét az adja, hogy ezt a bizonyos konfliktust, válsághelyzetet (a klímaváltozás miatt előbukkanó szörnyek és az emberek ellentétét) nagyon aprólékosan mutatja be, és a válasz is alaposan kidolgozott. A cselekmény több szálon fut, sok az epizód, ugyanakkor rendkívül tömör a szöveg, az epizódok és cselekményszálak nem kitérők, nem töltelékek, nem feszültségoldók, hanem éppen ellenkezőleg: minden egyes mellékszálnak fontos szerepe van. Ebben a hatszáz oldalban nincsenek felesleges epizódok, sőt, mondatok vagy szavak sem.

A monda “főszereplői valós személyek és kitalált alakok egyaránt lehetnek, s a hús-vér emberek és állatok is felruházhatók fiktív tulajdonságokkal”, jellemző rá a vándormotívumok használata.[14] Ez szintén egyértelműen megjelenik Az utolsó tanú cselekményében a látó emberek, a magát embernek álcázó Sámán[15], vagy a másélő bika kapcsán.

Atilla nem csak a fenyegető mivoltában, nem csak túlvilági létében reprezentálja a modern mondát, hanem a rövid második részben bemutatott, látszólag indokolatlan méretcsökkenésével is: “A monda a kortárs szóbeli és írásbeli, majd elektronikus, végül online folklórnak csupán egy – s elképzelhető, hogy egyre kisebb jelentőségű – szelete.”[16]

A hosszú első rész utáni rövid második értelmezhet úgy is, mint egy “tévhitekből, álhírekből, vagy egyszerű híresztelésekből felépülő kerek történet”.[17], ami szintén a monda sajátossága, ráadásul “a mondában a cselekmény eltérő megformáltságú elbeszélései léteznek.”[18]

Ez az oka annak, hogy az első rész végén Atilla tombolása, az általa okozott puszítás, és az utána következő történések mindössze néhány oldalnyi terjedelemben vannak megírva. A második rész megfeleltethető a negyediknek, csak míg az első befejezésben mindenki meghal, addig a másodikban szinte mindenki túléli, így külön-külön mindenki utóélete összefoglalható. Erre azért van szükség, mert így válik az időkezelés teljessé: egyrészt nagyon erős játék az olvasói elvárásokkal, másrészt ha a cselekmény lezárulta utáni eseményekről nem értesülnénk, akkor hiányos lenne az időben oda-vissza utalások sora. Ezt a hirtelen (és az olvasót mindenképpen megakasztó, kizökkentő) váltást indokolja a monda egy másik tulajdonsága is: “A mondára jellemző tulajdonság a töredezettség. A mondák és a mondaszerű történetek nem feltétlenül kiforrottak, vagy nyújtanak kerek elbeszélést, hanem az előadó sokszor csak egy-egy motívumot emel ki belőlük.”[19] Ami a rövid lezárás felől utólag indokolatlanul részletezettnek tűnik, annak fontos funkciója a megélt idő érzékeltetése. Hogy mi mennyi ideig tart az olvasó érzékelésében, az az elbeszélő önkényétől függ. Ezért olyan meglepő a többszáz oldalon előkészített katasztrófa gyors „lezavarása”. Egyrészt nem felel meg az olvasói elvárásoknak, felrúgja a szerződést, és ezzel visszaveszi az irányítást, másrészt pedig súlyoz: mivel a szereplők közül mindenki meghal, nem fontos, hogy mi történt azután, néhány mondatban el lehet mondani. Nem a pusztulás a lényeg, hanem az odavezető út. Ami fontos: az események, a döntések láncolata és az elágazási pontok mind aprólékosan be lettek mutatva.

Mikos szerint a “monda a szüzsék, sőt a meglévő motívumok szokatlan módon történő összekapcsolásával hajlamos a megújulásra”[20] Pontosan ez történik Az utolsó tanúban: az Attila-mondák ismert motívumai újszerűen, a “klasszikus” változatoktól eltérően és modern elemekkel kiegészülve kapcsolódnak újra össze. A regény nem csak az elsősorban a szóbeliséghez kötött[21] folklórral kerül kapcsolatba: a mondákban megírt, elmesélt történetek az egész 20. században kötődtek az írásbeliséghez, és szépirodalmi szövegekben és ponyvákban is megjelentek.[22]

“A mondák, mesék, anekdoták társadalmi és emberi problémák feldolgozásaként, illetve társadalmi konfliktusok értelmezésére tett kísérletként való megközelítése sok évtizedre tekinthet vissza az európai és észak-amerikai folklorisztikában.”[23] Az utolsó tanú nem csak az Attila- és betyármondákkal, nem csak a klímaválozással, hanem mindezek jelenkori és lehetséges társadalmi következményeivel is foglalkozik, a Dzsipszilendtől elkezdve a nemzetközi bűnbandákig és Zsóka megrőszakolásáig – ezek megjelenése a szövegben értelmezhető a társadalmi és emberi problémák feldolgozásaként.

A történetek és azok alapjául szolgáló hírek, események gyors elterjedése és a határoknélküliség ellenére még manapság is létezik területileg és közösségek alapján is elkülöníthető folklór[24], az Attila és a betyárok alakjához köthető, máig élő mondák tipikus példái ennek.

“A modern mondák jelentős – elsősorban a hiedelemmondákkal párhuzamba állítható – része olyan idegen világnak az emberi szférába való betörési kísérleteiről szól, amely világ nehezen definiálható.”[25] Nem véletlen, hogy nem tudjuk meg, mi is igazából az az entitás, ami Atillaként kilép a hasadékból (ami nem sír, hanem valamifajta burok), ahogyan az sem egyértelmű, mik azok a másélők. A fantasztikus lények világa azért ilyen bizonytalan az olvasó számára, mert “nehezen definiálható”.

A modern mondákban nem csak a másik világ lényei jönnek át, hanem az emberek is átjárnak a más világokba[26] – ahogyan Zsóka, Margaréta, Richárd vagy Marcell is teszik. A hagyományos hiedelemvilágokban “a másvilág, a természetfeletti szféra képviselője lép be az emberek világába, valamilyen hiedelemlény képében”[27], ez többnyire jól körülírható, a viselkedése kiszámítható[28]. A modern mondában ugyanez meghökkentő és megmagyarázhatatlannak tűnik, “nem kapunk megnyugtató választ sem az okokra, sem pedig az esetleges következményekre vonatkozóan”[29] “A mondák – legyen szó hagyományos vagy modern fajtákról – egyik fő jellemzője, hogy bennük az emberiség csoda iránti vágya nyilvánul meg, a legtöbb mondaszerű történet a természetfelettivel való kapcsolatfelvétel kísérleteiről számol be.”[30] Az utolsó tanú cselekményének elindítója tulajdonképpen a professzor tevékenysége, aki Attila sírját keresve akaratlanul is ezt a kapcsolatfelvételt kísérli meg.

“A modern történeti mondáról – a szóbak abban az értelmében, ahogy a modern hiedelemmondáról – nem beszélhetünk, inkább a hagyományosnak tekinthető történeti mondák mai kontextusban való megjelenését, újra felhasználását tapasztalhatjuk.”[31]

Folyt.köv.

———————————-

Lőrinczy Judit, Az utolsó tanú, Budapest, Gabo, 2022.

————————————

Mikos Éva: A magyar mondakutatás fehér foltja 2.0. A modern monda és rokonai a 21. század folklórjában In: Ethnographia 2022/1., 22-49.

———————————–

 

[1] https://konyvesmagazin.hu/bookline-zold/lorinczy_judit_az_utolso_tanu_gabo_1.html , https://www.roboraptor.hu/2022/09/13/lorinczy-judit-az-utolso-tanu-kritika/ , https://ugytudjuk.hu/cikk/2022-06-26_es-akkor-a-tisza-kiszaradasa-utan-felnyilik-attila-hun-kiraly-sirja

[2] Meg a szerzővel készült interjúkból is: https://nepszava.hu/3167166_vizhiany-es-elszigetelodes-lorinczy-judit-iroval-a-tisza-kiszaradasarol-es-a-valtozasok-elojeleirol

[3] Még azok is így tesznek, akik igyekeznek eltérni a „bevett szempontoktól”, lásd: Keserű József, Lehetnek sárkányaid is: a fantáziavilágok építése mint kulturális gyakorlat, Budakeszi, Prae, 2021., 15., 125-145.,

[4] https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/MagyarNeprajz-magyar-neprajz-2/v-magyar-nepkolteszet-63D6/eredetmagyarazo-monda-6805/mitosz-es-eredetmagyarazo-monda-6822/

[5] Nagy Ilona, A magyar mondakutatás fehér foltja: a modern mondák, in: uő, A Grimm-meséktől a modern mondákig, szerk. Gulyás Judit, 233-269., http://real.mtak.hu/39417/1/Gulyas_Judit-Nagy_Ilona_press_Robinco_0428.pdf

[6] Dégh Linda, Legend and Belief. Dialectics of a Folklore Genre. Bloomington–Indianapolis, 2001, idézi: Nagy Ilona, A magyar mondakutatás fehér foltja: a modern mondák, in: uő, A Grimm-meséktől a modern mondákig, szerk. Gulyás Judit, 236. http://real.mtak.hu/39417/1/Gulyas_Judit-Nagy_Ilona_press_Robinco_0428.pdf

[7] Mikos Éva: A magyar mondakutatás fehér foltja 2.0. A modern monda és rokonai a 21. század folklórjában In: Ethnographia 2022/1., 22-49.

[8] Mikos 22.

[9] Mikos 28.

[10] Mikos 28-29.

[11] Mikos 25.

[12] Mikos 26. (kiemelés az eredetiben)

[13] Mikos 27.

[14] Mikos 27.

[15] Kicsit messzire visz, de ezt muszáj: https://www.isars.org

[16] Mikos 23.

[17] Mikos 23.

[18] Mikos 27.

[19] Mikos 27.

[20] Mikos 27.

[21] Vö: “A folklór írásbeliséggel, valamint más médiumokkal való kapcsolatát, bár hatalmas előrelépés történt a téren, főként az utóbbi harminc évben, máig övezi némi gyanakvás.” Mikos 24.

[22] Mikos 28.

[23] Mikos 29.

[24] Mikos 30.

[25] Mikos 32.

[26] Mikos 32.

[27] Mikos 32.

[28] Mikos 32.

[29] Mikos 32.

[30] Mikos 30. (kiemelés az eredetiben)

[31] Mikos 39.