Az utolsó tanú nem pusztán egy régi monda újrafeldolgozása, nem is egyszerűen egy modern monda, hanem valami olyasmi, ami a kettő ötvözetére épül (többek között ez indokolja, hogy tulajdonképpen két történetet olvashatunk, pontosabban ugyanannak a történetnek a végtelen lehetőségek közül kiválasztott két változatát), és azt a bizonyos „hiedelmekról való véleménynyilvánítást” ebben a minőségében hozza létre.

“Az egészen explicit túlvilágról, vagy túlvilági követekről szóló történetek, vallásos legendk modern formái épp úgy megtalálhatók napjaink tömegkultúrájában, mint a hagyományos hiedelmek modern párhuzamai. A transzcendens a hiedelemtörténetekben valamilyen különös lény formájában jelentkezik, aki átlép a túlvilágról, alvilágból, vagy túlvilági erő birtokában van. A másik világ képviselője megtestesül tehát, ami képileg is jól megjeleníthető. A boszorkány éjszakai repülését, a lidérccsirkét, a táltos viaskodását könnyebb elképzelni, mint bármilyen szellemlényt, kórokozót vagy épp a vihart okozó légköri működést, így a hagyományos hiedelemtörténetek szereplői javarészt jól leírható, ábrázolható jelenségek, amelyek többnyire ártó szándékkal közelítenek az emberek és az emberek közelében élő állatok felé. De metaforikusan is értelmezhetők, bennük nem annyira a túlvilág, mint inkább az evilági ember gonoszsága, rosszindulata, illetve a véletlen szerencsétlenség, a balsors testesül meg. (…) a miszticizmus, a fantasztikum az ember természetes gondolkodásához olyannyira hozzátartozik, hogy szinte elképzelhetetlen a felszámolása. (…) a 20-21. század a korábban egységesnek látszó vallásos világkép további szétesését hozta,helyét a bricolage-vallásosság foglalta el. Az egyén a vallási piac kínálatából kedve szerint válogathat, a korábbi évszázadok, évezredek vallási képzetei, mítoszai és hiedelmei, ezek elit és populáris, városi és vidéki, európai és tengerentúli változatai nagy mennyiségben állnak a rendelkezésére. ”[1] Ezt a “válogatós vallásosságot” Zsóka fel is hánytorgatja a Sámánnak: Zsóka: “Ez is ilyen hinni dolog? Ha abban hiszek, úgy élem meg, ha amabban, akkor addig alakítom a valósáfelfogásomat, hogy idomuljon az elképzelésemhez.” (246)

Mikos tanulmánya szerint a public history, folk history más néven kortárs történeti mondaként határozható meg[2], a történeti mondát és a hiedelemmondát élesen elválasztja az a státusz, amit az esztétikai értékítélet alapján adtak nekik: “Míg a történeti mondák a mese és a ballada, valamint a népdal mellett a népköltészeti és egyúttal a nemzeti kánon részévé váltak, mivel esztétikai és/vagy társadalmi funkciót kaptak, addig a hiedelemtörténetek nem.”[3]

“A történeti mondák jóval felismerhetőbbek (…) Inkognitójukat azokban az esetekben tudják csak megőrizni, amikor a gyanútlan olvasó nem számol velük”[4] Mint a kritikákból is látható, Az utolsó tanú olvasói is azonnal felismerik az Attila-mondákat, többnyire még a betyárokét is – bár utóbbit eléggé félrevitte a fülszövegen és egyéb helyeken hangsúlyozott eastern-vonal. A betyárok történeteinek pontosan ugyanúgy megvannak a “hagyományos” mondai megfelelőik, meg a történelmi elbeszéléseik[5], mint Attilának, és erre az értékelésekben reflektálnak is[6], de a szöveg valláshoz, babonához, vagyis a hiedelmekhez való viszonyára már nem. A “hagyományos” és a modern monda felől olvasva viszont a kulcskérdés a regény “hiedelemről való véleménynyilvánítása”: mit jelent ez, miben érhető tetten és mi a jelentősége. A mondai szerkezet a regényben egy láncolat végső tagjaként, egyfajta következményként jön létre. Ennek a láncolatnak a kiindulópontja a hit, a többi része pedig az ebből elágazó hiedelem és babona. A szöveg „hiedelemről való véleménynyilvánítása” tehát abban nyilvánul meg, hogy végighalad ezen a láncolaton, mindegyikről állít valamit a szereplőkön és a történéseken keresztül, hogy a végén ezzel a láncolattal létrehozza „Atilla” modern magyar mondáját, azt az eredettörténetet, amiben Attila alakját felveszi a hozzá kapcsolódó hiedelmekből táplálkozó lény, mégpedig a klímaváltozás következményeként. Sokrétű és összetett oda-vissza játék ez, amelynek kiteljesítéséhez a hit minden aspektusát és árnyalatát körbejárja a szöveg: hogy mit jelent hinni valamiben, hinni valakinek, elhinni valamit, azt hinni, hogy valami így vagy úgy van/volt/lesz, és így tovább.

Léteznek a cáfolatok ellenére makacsul továbbélő történelmi tévképzetek[7]. Ezek lényege nem is az igazságtartalmukban, hanem a továbbélésükben van: ez az oka annak is, hogy a professzor akkora megszállottsággal keresi Attila sírját – mivel hisz benne, és abban is, hogy igaza van, és még őbenne is hisznek: “Nem lehet, hogy az egész élete, a hivatása csak egy kitalált történeten, legendán alapuljon. Kétség kívül sokan segítették, mert hittek benne” (400). Ugyanakkor Zsókáék értelmezésében a professzor csak azt hiszi, hogy a sír Attiláé – tehát téved (156).

A hit az első bekezdésben megjelenik, mégpedig egy teljesen egyértelmű Biblia-parafrázissal, amikor is Isten lelke nem lebegne a vizek fölött, ha lenne víz (9), és ugyanez megismétlődik később is: “Csend ereszkedett a tájra, mintha Isten lelke szállt volna alá a kiszáradt Tisza medrére a hajnal közeledtével. Marci nem emlékezhetett rá, milyen volt a Tisza egykor” (275) A történet másik verzióját is ez a kép vezeti be: “Mintha Isten lelke szaladt volna végig a Tisza kiszáradt medre felett, amely már elfeledte az utolsó májusi esőket.” (399)

A hithez első körben Karesz alakján, de Rókus Péteréken (506) keresztül a Biblia és a keresztény/keresztyén hit kapcsolódik, bár a Biblia nem feltétlenül jóslat, és az időkezelés miatt a jóslat nem feltétlenül a jövőről szól (16), Károly mély hite pedig nem kirekesztő és nem kérdőjelezi meg mások hitét: „Jézus azt mondta, legyen néktek a ti hitetek szerint” – ezért nem győzködi Zsókát (23). Károly „szilárdan hitt benne, hogy az ő szövetségese Jézus”. (44) Atilla lovasai lehet(né)nek az apokalipszis lovasai is. (16, 160)

Derekegyháza látszólag ebbe a keresztényi-bibliás vonalba tartozik, de ez csak a látszat. Egyrészt Ildikó kizárólagos hatalmi törekvései és a falu elnyomó, elzárkózó jellege, másrészt pedig a helyi pogány hagyomány miatt: “A szegedi nagytáj jövendőmondó táltosa, a Teknyőkaparó jóslata a Mindszent, Szegvár és Derekegyház hármashatárán álló Ludas-halmot említi. A látomás szerint lesz a világ végezetén egy nagy háború, melynek lesz egy végső csatája, a két ellenséges fél pedig – mint táltosok – a halmon küzdenek majd meg egymással. ‘Az utolsó csata színhelyét Derekegyháza határába tötte. Derekegyháza határába van Ördöngös. Ott van egy hármas halom. Annak a tetejin van egy feszület. Oda térdel a két győztes, ott fognak imádkozni annál a feszületnél, és ott még egy harc lösz, de hogy melyik győz, azt a Teknyőkaparó se tudta mögmondani.’”[8]

A kereszténység (Biblia) után a másélőkben való hit építi fel a regényvilágot: aki hisz a másélőkben, „annak a másélők léte éppoly valóságos, mint egy emberé.” (35-36) Margaréta állítása, miszerint „Mindenki csak addig nem hisz a másélőkben, amíg nem látja őket a saját szemével.” (36) igaznak bizonyul: Áron a bikás eset után hisz bennük, “Lackfy el sem akara hinni, amit lát. A homokviharban egy sötét óriás sziluettje rajzolódott ki, aztán a kamerák felvételei elsötétültek.” (395) “A professzort bekebelezte a pánik. Órákig küzdött, de már a legelején veszített, mert elhitte, hogy semmi esélye. Elfogadta, hogy a szörny játszik vele” (406)

„A másélő valódi volt, és a létezés, a hit egy másik síkján még valóságosabb.” (55) “De Marcell hinni akarta, hogy ha belefekszik, visszautazhat az időben.” (439) Az ital, amit Atillának adnak “mindannyiunk közös hite szerint nem pálinka, hanem méreg” (553)

A rendületlen hit azonban egyáltalán nem könnyű ebben a világban: Zsóka képzeletbeli kardja elijeszti a rémségeket „Feltéve, hogy kételyek nélkül hitt a győzelmében.” (43) „Hogyan higgyem el, hogy elég lesz egyetlen kard az íjakkal szemben?” (43), “Aranka most nem volt benne biztos, hogy a puszta hit és az öltözék, meg – a betyárvezér szavaival élve – az igyekezet, hogy láthatatlanná váljanak, megvédi őket.” (116)

Folyt.köv.

———————————–

Lőrinczy Judit, Az utolsó tanú, Budapest, Gabo, 2022.

————————————

Mikos Éva: A magyar mondakutatás fehér foltja 2.0. A modern monda és rokonai a 21. század folklórjában In: Ethnographia 2022/1., 22-49.

———————————–

 

[1] Mikos Éva: A magyar mondakutatás fehér foltja 2.0. A modern monda és rokonai a 21. század folklórjában In: Ethnographia 2022/1., 22-49., 31.

[2] Mikos 38.

[3] Mikos 41.

[4] Mikos 41.

[5] Sőt, a kettő igen szórakoztató ötvözete Jókai Mór A lélekidomár című regényében. https://mek.oszk.hu/00800/00838/

[6] https://www.roboraptor.hu/2022/09/13/lorinczy-judit-az-utolso-tanu-kritika/

[7] Mikos 41.

[8] Polner Zoltán (2001): Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők. Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. – A Tisza Hangja 110. Szeged, Csongrád Megyei Levéltár – Bába és Társai Kiadó. Idézi: Bede Ádám Halmokhoz fűződő történeti és hiedelemmondák a Közép-Tiszántúlon

http://acta.bibl.u-szeged.hu/34422/1/belvedere_2014_003_104-116.pdf