Egy novelláskötet mindig szigorú koncepció alapján épül fel, és a szövegek sorrendje, elhelyezkedése hozzátesz az egyes írásokhoz, ezért az értelmezés lehetséges irányait is megszabja – ennek egy egészen direkt változata az, amikor a történetek tartalmilag is összetartoznak és akár regényként, egyetlen szövegként is olvashatjuk az egyes novellákat[1]. Fekete I. Alfonz és Pintér Bence kritikái szerint A szerződési szabadság Moskát Anita korábbi írásaihoz képest „bővülést”[2], a kötetben szereplő többi novellával összevetve pedig „csúcspontot”[3] jelent. Mivel az egész könyvből ez érdekelt a legjobban, az volt a célom, hogy leválasszam a többi írásról, és megnézzem, hogyan működik ez a szöveg, ha figyelmen kívül hagyom a kötetkoncepciót. Az eredmény a lett, hogy a Szerződési szabadság önmagában is kerek egész, mégis itt van a helye, ebben a válogatásban – a koncepció részeként ugyanis kicsit eltolódnak a hangsúlyok és más megvilágításba kerül az a bizonyos „reményteli, pozitív befejezés.”[4]

Az elismerő kritikákat[5] begyűjtő szövegről annyit lehetett tudni már jóelőre, hogy ez a Gavin nevű szereplő története lesz, és ez a kisregény azért ilyen koncentrált, mert valóban csak Gavin jellemfejlődésének – és/vagy a róla alkotott ítéletünk változásának – ívét kísérhetjük végig, ami a cselekményben néhány hét alatt játszódik le. A katonai egyenruhás, merev, zárkózott, szigorú, kontrollmániás és eleinte eléggé ellenszenves férfi, aki mindent elvágólagosan akar kezelni, aki minden tevékenységében görcsösen az egyértelműséget akarja megteremteni, a kisregény végére közel kerül az olvasóhoz, elkezd lágyulni, és elfogadja, hogy a legtöbb dolog az életben nem olyan fekete-fehér, mint a papír meg a tinta. A hivatalosból a magánba, a távolságtartásból a megélésbe, az országok közti politikából az egyes emberek közti viszonyba, a makróból a mikroszintek felé tart a cselekmény, a kifelé vetített képtől az önismeretig és önelfogadásig, a külsőségektől a belső értékekig. Ebben a folyamatban van ennek a történetnek a szépsége, egész konkrétan abban, ahogy ez a szöveg minden rétegében megjelenik.

Két igazi moskáti motívum az uralkodó itt is. Az egyik, ami annyira jellegzetes volt  a Horgonyhelyben[6]: a természettudományos, materialista alapszemlélet, ami megkérdőjelezhetetlen és felülbírálhatatlan törvényekre épül. A Szerződési szabadság esetében az energiamegmaradás törvényére[7]. Ilyen értelemben ez a kisregény sci-finek is olvasható. A Horgonyhellyel ellentétben itt azért említés szintjén előfordul valami vallásos vonal, de még ez sem a természetfölötti, vagy irracionális szinten:  „Lagow azt tanította, az első irattár előtt csak káosz létezett, hivatalnokok raktak rendet a világban, Ardennaus azonban teremtőben hitt, a napkitörések, a felületi feszültség és a depolarizáció alkotójában.”  (210) Ugyanennek a személyes változata Gavin nagymamájához köthető (367). A másik pedig, ami inkább az Irha és bőrben[8] érhető inkább tetten: a határoknélküliség, az átmenetek, az elmosódott állapotok, a folyamatok, a lassú, követhetetlen változások, a bizonytalanság, amelyek ebben a kisregényben az ember szelleméhez, értelméhez, érzéseihez köthetők. A feszültséget pedig az adja ezekben a szövegekben, hogy ezek nem szétválaszthatók. Ahogy az Irha és bőrben nem tudjuk, hol ér véget az állat és hol kezdődik az ember, a Szerződési szabadság világában nem tudjuk, hol ér véget a szerződések és a társadalmi berendezkedés hatása, és hol kezdődik az, amit gondolatnak, érzésnek, alkotásnak vagy művészetnek nevezünk.

A szerződések biztonságot adó egyértelműsége és az érzések bizonytalansága, megbízhatatlansága Gavin számára megcserélődik a cselekmény folyamán: „A veszekedések nyelve meg sem közelíti egy szerződés pontosságát, ahol nincs helye a nem úgy értettemnek.” (258) Gavin azt akarja, hogy „legyenek végre köztük is pontosak a szavak, akár egy jogi szövegben, ahol a nem nemet, az igen igent jelent, és kétértelmű kifejezéseknek nincs helye.” (337) Gavint megnyugtatta, hogy Filippa anyjával „Minden eshetőséget egyértelműen írnak körül, a szavak pontosan önmagukat jelentik, hogy ami egyik nap még igen, a másikon ne lehessen már nem. De a beszéd, a vacsoraasztal melletti ígéretek, a lámpaoltás után elsuttogott vallomások másfélék, mint a dokumentumokban szereplők.” (301)

Gavin éppolyan átmeneti létállapotot képvisel, mint a fajzatok, egyszerre ardennausi és lagowi, a helyzetében ugyanakkora szerepet játszik az örökölhető képessége, mint a társadalmi helyzete. Ezek egyike sem különválasztható, nem lehatárolható, de Gavin a történet elején még nem hajlandó elfogadni ezt. Ráadásul a szerződéskötési tehetség és Lucas zenei tehetsége is ellentmond az anyagmegmaradás törvényének, hiszen a semmiből keletkeznek. Gavin mindenben a határokat, az egyértelműségeket keresi, feketében és fehérben akarja látni a világot – mert a saját biztonságát keresi. Helyet keres, az otthonát. Tartozni akar valahová. A kisregény végére aztán rájön, hogy a legjobb, amit tehet, ha elfogadja, hogy léteznek átmenetek, lehet tintapaca egy szerződésen, hogy a dolgok nem egyértelműek és nem biztosak, és hogy az otthon nem egy konkrét hely, hanem az, ahol a szeretteivel van, tartozni nem valahová, hanem valaki(k)hez tartozik, hiszen a leírhatatlan, és ezért Gavin szempontjából kiszámíthatatlannak tartott érzelmi biztonság adja a fizikait és nem fordítva (és mint látható, egyikre sincs garancia). Rájön, hogy a szabályok nem attól jók, hogy ő hozza meg őket, hanem attól, ha valódi közös megegyezésen alapulnak. Sőt, arra is rájön, hogy még csak adni sem kell feltétlenül ahhoz, hogy a világ jobb legyen, elegendő egyszerűen csak nem elvenni. Legyen bármilyen kicsi is a hatalom, ha nem élnek vissza vele, az már egy hatalmas jótétemény lehet valahol máshol, valaki másnak. Ilyen értelemben a szöveg igenis ad egy megoldási javaslatot[9] a valós világ problémáira: egyszerűen csak ne élj vissza a hatalmaddal, attól, hogy lehetőséged van kihasználni valakit, még nem kell megtenni, akkor sem, ha apróságnak tűnik a többi visszaéléshez képest. Ez az, amit pozitívnak és reménytelinek érezhetünk, egészen addig, amíg a valós életünkben nem kerülünk ilyen helyzetbe, márpedig naponta többször adódik ilyen: a fogyasztói társadalomnak nincs olyan aspektusa, ahol ne lehetne visszavenni a kényelemből annak érdekében, hogy valaki másnak egy kicsit könnyebb legyen.

Persze ezen a szinten is létezik az átmenet, hiszen nem mindegy, mekkora hatalma van valakinek és főleg az nem mindegy, hogy milyen pozícióban van az illető: Gavin a szülei fejére olvassa magában, hogy lehet nemet mondani, (262) de ő sem mond nemet felnőttként – és ahogy neki mentsége lehet a gyerekkora, vagy a családja védelme, a szüleinek is lehetett valamilyen mentsége. De a lényeg nem is ezen van, hanem a nemet mondás irányán: senkitől sem várható el, hogy nemet mondjon a tőle független, nála hatalmasabbnak. Elég lehet, ha saját magának mond nemet, apróbb, valóban szükségtelen dolgokban. A rendszert nem lehet egycsapásra megváltoztatni, de el lehet mozdítani. Ahhoz, hogy Gavin végre el tudjon indulni ezen az úton, ahhoz, hogy képes legyen először a legapróbb dologra nemet mondani, Lucas kitartása, odafigyelése és gondoskodása szükséges. És az, hogy Gavin felismerje és elfogadja magában az elhagyott, eltaszított kisgyereket, és hogy mindazt, amit ő nem kapott meg, előteremtse Filippának – ami megint csak, mint a tehetség, ellentmond az energiamegmaradás törvényének. A határok mégis ettől lesznek felismerhetők: Gavin innentől tudja, mi az, ami csak a saját kényelmét vagy az önáltatást szolgálja, és mi az, ami valóban fontos. És ez segít saját maga elfogadásában is: az, ahogyan magasabb akar lenni, vagy látni a sötétben, vagy nem akar őszülni, tulajdonképpen vicces, és nagyon is érthető, de ezek a változtatások nem csak azért károsak, mert valaki mástól vesznek el, hanem mert Gavin a valódi énjét hazudja el velük, majd ráfogja Lucasra, hogy nem akarja azt látni, miközben ő nem akarja meglátni és elfogadni saját magát.

Ami a két (pontosabban több) ország viszonyát illeti, nem egyszerűen „kegyetlen gyarmatosításról”[10] van szó, hanem a források egyenlőtlen elosztásáról, az önzésről, arról, hogy az emberek mindig csak elvenni akarnak a másiktól, és a legjobb az, ha úgy lehet tenni, mintha ez nem közvetlen cselekedet volna. Ardennaus éppúgy sáros ebben, mint Lagow – „Gavin látott néhány tényleg tisztességtelen szerződést.” (324) – csak most éppen Ardennaus szenved jobban. A szerződések azt a szerepet látják el, hogy közvetítsenek a kizsákmányolt és a kizsákmányoló között, és ez a közvetítő jelleg biztosítja azt a távolságot, ami elegendő a kizsákmányolók lelkiismeretének megnyugtatására.

Folyt.köv.

————————————

Moskát Anita, Szerződési szabadság, in: uő, A hazugság tézisei, Budapest, Gabo, 2022, 199-391.

————————————-

 

[1] Két példa: Selyem Zsuzsa, Az első világvége, amit együtt töltöttünk, Budapest, Jelenkor, 2020., Veres Attila, Éjféli iskolák, Budapest, Agave, 2018.

[2] https://www.prae.hu/article/12983-jelen-pillanatban-nem-szabad-kiegni/

[3] https://azonnali.hu/cikk/20220611_moskat-anita-a-hazugsag-tezisei

[4] https://www.prae.hu/article/12983-jelen-pillanatban-nem-szabad-kiegni/

[5] Pl: https://www.kortarsonline.hu/aktual/moskat-anita.html , https://www.roboraptor.hu/2022/10/30/moskat-anita-a-hazugsag-tezisei-konyv-kritika/ , http://alfoldonline.hu/2022/08/a-hazug-elbeszelok-igazsaga/

[6] Lásd az erről szóló bejegyzéseket.

[7]  https://hu.wikipedia.org/wiki/Energiamegmarad%C3%A1s , http://www.vilaglex.hu/Lexikon/Html/MegmTorv.htm

[8] Lásd az arról szóló bejegyzéseket.

[9] https://azonnali.hu/cikk/20220611_moskat-anita-a-hazugsag-tezisei Nekem az volt az egyetlen bajom a szöveggel, hogy ebben is van két olyan mondat, amiben nem stimmel az igeidő, olyan, mintha elrontott fordítás lenne. Az egyik: „Félig becsomagolt bőröndök álltak körülöttük, két nap múlva indultak vissza Lagowba. Úgy volt, hogy ez lesz az új életük kezdete.” (387)

[10] https://azonnali.hu/cikk/20220611_moskat-anita-a-hazugsag-tezisei