A fény persze a káosz szempontjából is jelentőséggel bír, sőt, még abból a szempontból is, hogy csupa anyaszerepre vágyó, vagy azt ellátó nők haláláról van szó a regényben:
Kategória: horror 1 / 3 oldal
A Horgok mottója azonnal kijelöli, hogy mivel is állunk szemben: “Talán meghatározhatatlanságával előrevetíti a világegyetem lélektelen űrének és nagyságának árnyékát, s így hátulról döf le bennünket a megsemmisülés gondolatával, midőn a Tejút fehér mélységeit nézzük?…” (Herman Melville: Moby Dick; 6)
A hétvégi felhőszakadás margójára.
“Amit a vízben láttam, az késztetett rá, hogy megbirkózzam ezzel a történettel, akármilyen különös, kacskaringós és hosszú is.” (296)
A regény erőssége abban van, hogy Kornél jellemétől elválaszthatatlan a munkája és a helyszín is: a nyomasztó hangulat annak köszönhető, hogy a főhős egyre fokozódó válságát, a közösségek szétesését a közvetlen környezet, a maga területét visszahódító (és ezért fenyegető) természetes táj és az emberalkotta terek jellege (a bánya, a lakótelepek, az omladozó kastély), az ember által létrehozott dolgok lepusztultsága is megmutatja.
Kornél tehát egyrészt örökli a korábbi félelmeket a munkája elvesztésétől, attól, hogy nem tud megfelelni a családfenntartó szerepének, és mindehhez nem csak az újfajta férj- és apaszerepek kihívásai társulnak, hanem az a tapasztalat is, hogy ezek közül egyik sem rajta múlik, holott mindezek alapja az a meggyőződés, hogy egy családos férfi attól férfi, hogy egymaga oldja meg ezeket a problémákat, sőt, ha valamiért nyilvánosságra kerülnek a gondok, akkor még az együttérzés is sértő.
Fritsi Péter regénye abszolút pozitív fogadtatásban részesült, nem csak a Molyon szerették, hanem (szinte meglepően sok) ajánlót is írtak róla, több interjú is készült a szerzővel. A könyv a népszerűségét nem csak a mostanra szinte divattá váló folklór elemek használatának köszönheti, hanem a sokak számára ismeretlen bányász-tematikának és annak, hogy egy-két kivételtől eltekintve képes ellenállni a bevett kliséknek, a jól ismert horror-eszköztárat egyéni módszerrel használja, és hogy az alapvetően nyomasztó és feszült hangulatot sikerült végig tartania. De mégsem ezek miatt érdemel figyelmet.
A másik izgalmas dolog a regényben az, ahogyan a különböző népségek, akik ugyanazt a világlátást képviselik, egymást és saját magukat ezen a közös világban egymástól eltérően, teljesen másmilyennek látják.
Tavaly a frissen megjelent regények közül semmit nem olvastam, de idén nekifogtam a Vétett útnak – a tavalyi megjelenések közül ugyanis erre voltam leginkább kiváncsi. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miért, és arra jutottam, hogy a kilencvenes évek, még konkrétabban a telefonfülkék miatt.
Ebben az erőszak által keretezett világban az a vágy, amit Michael a holttestek (és később Alice) iránt érez, tulajdonképpen a megmaradt emberség jele.