A fény persze a káosz szempontjából is jelentőséggel bír, sőt, még abból a szempontból is, hogy csupa anyaszerepre vágyó, vagy azt ellátó nők haláláról van szó a regényben:
Címke: horror 1 / 2 oldal
A Horgok mottója azonnal kijelöli, hogy mivel is állunk szemben: “Talán meghatározhatatlanságával előrevetíti a világegyetem lélektelen űrének és nagyságának árnyékát, s így hátulról döf le bennünket a megsemmisülés gondolatával, midőn a Tejút fehér mélységeit nézzük?…” (Herman Melville: Moby Dick; 6)
A hétvégi felhőszakadás margójára.
“Amit a vízben láttam, az késztetett rá, hogy megbirkózzam ezzel a történettel, akármilyen különös, kacskaringós és hosszú is.” (296)
A regény erőssége abban van, hogy Kornél jellemétől elválaszthatatlan a munkája és a helyszín is: a nyomasztó hangulat annak köszönhető, hogy a főhős egyre fokozódó válságát, a közösségek szétesését a közvetlen környezet, a maga területét visszahódító (és ezért fenyegető) természetes táj és az emberalkotta terek jellege (a bánya, a lakótelepek, az omladozó kastély), az ember által létrehozott dolgok lepusztultsága is megmutatja.
Kornél tehát egyrészt örökli a korábbi félelmeket a munkája elvesztésétől, attól, hogy nem tud megfelelni a családfenntartó szerepének, és mindehhez nem csak az újfajta férj- és apaszerepek kihívásai társulnak, hanem az a tapasztalat is, hogy ezek közül egyik sem rajta múlik, holott mindezek alapja az a meggyőződés, hogy egy családos férfi attól férfi, hogy egymaga oldja meg ezeket a problémákat, sőt, ha valamiért nyilvánosságra kerülnek a gondok, akkor még az együttérzés is sértő.
Fritsi Péter regénye abszolút pozitív fogadtatásban részesült, nem csak a Molyon szerették, hanem (szinte meglepően sok) ajánlót is írtak róla, több interjú is készült a szerzővel. A könyv a népszerűségét nem csak a mostanra szinte divattá váló folklór elemek használatának köszönheti, hanem a sokak számára ismeretlen bányász-tematikának és annak, hogy egy-két kivételtől eltekintve képes ellenállni a bevett kliséknek, a jól ismert horror-eszköztárat egyéni módszerrel használja, és hogy az alapvetően nyomasztó és feszült hangulatot sikerült végig tartania. De mégsem ezek miatt érdemel figyelmet.
Uborkaszezon van, ilyen melegben az embernek semmihez sincs kedve, de fel kéne pörgetni a blogot. Hm, megvan, olvassunk valami rövidet és írjuk le, hogy Lovecraft.
Böszörményi Márton gyors és rövid karriert befutó írása[1] tulajdonképpen a szerző saját írói útkereséséről szól, egy kissé sutára sikerült nyilvános önmarcangolás. Viszont nagyon érdekes kérdéseket is felvet, még ha láthatólag nincs is ennek tudatában.
És hogy miért kapott ez a kötet „groteszk regény/novellafüzér” helyett „science fiction, horror, fantasy”[1] besorolást? (Mármint azon kívül, hogy egy fantasztikummal foglalkozó kiadónál jelent meg.)
A Veres Attila kötetéről általam olvasott kritikák általában két dolgot emelnek ki a szövegről: az egyik a nagyon ismerős, nagyon saját ütős, pontos megjelenítése, a másik pedig a gyomorforgató és félelmet keltő, nyomasztó és nehezen feldolgozható horror és weird tobzódása. Pedig ez a kötet nem a horror, hanem a groteszk kategóriájába tartozik, amire abból jöttem rá, hogy folyamatos rettegés helyett végigröhögtem.