Lehet, hogy Morgan mindegyik regényét túlírja, telezsúfolja átlátszóan hatásvadász és/vagy elcsépelt elemekkel, jól bevált sémákkal és fordulatokal, de az biztos, hogy mindegyikben van valami, amivel engem kilóra megvesz.
Hónap: 2020 november
Veil haza akar jutni. Nem tudjuk, hogy milyen a Föld, csak azt, hogy Veil szeme előtt a gyönyörű földi táj lebeg, és hogy ő nem mehet oda.
Ezt a könyvet a Molyon nagyon szerették[1], és a Próza Nostrán is jó kritikát kapott[2]. Ezért azt hittem, hogy ez egy jó könyv. Tévedtem, és azzal a megállapítással, miszerint „az igényes magyar zsánerpróza előremutató példája” lenne, nagyon nem értek egyet. Eredetileg azt terveztem, hogy csak olyan szövegekről írok itt a blogon, amit vagy nagyon jónak, vagy valamilyen szempontból érdekesnek, kiemelkedőnek tartok. Ez esetben kivételt teszek, egyrészt azért, mert nagyon felhúztam magam rajta, másrészt meg azért, mert a könyv végülis a fantasztikum szempontjából értékelhető és tanulságos.
Van olyan ismertető, amely a regény young adultra, ifjúsági irodalomra hajazó vonásait emeli ki[1].
Nnedi Okorafor díjnyertes könyvéről szóló ismertetők, kritikák, ajánlók első sorban a női témát és a leginkább csak durva eufemizmussal „körülmetélésként” emlegetett női nemiszerv-csonkítást emelik ki, a címben és a cselekményben is kiemelkedő halál-tematikát, meg a tőlünk fantasytől függetlenül is nagyon távoli, afrofuturizmushoz köthető hátteret[1].