Odaértett olvasó

minden könyv nekem szól

Honfoglaló szépunokáink esete a XIX. századdal (Újvérűek)

Urbánszki László Sápadtak címet viselő kötete kapcsán anno lelkendeztem egy sort, és nagyon vártam, hogy elolvashassam végre a folytatást, amire csak nyár végén tudtam időt szakítani. Nagyjából a kötet felénél merült fel bennem a historizmus fogalma a szöveggel kapcsolatban, hogy aztán a regény végére igazoltnak lássam ennek a jogosultságát.

Megjegyzések Howard Phillips Lovecraft rasszizmusának kérdéséhez II. (Árnyék Innsmouth fölött, A dolog a küszöbön)

A lovecrafti kozmikus rettenetet több tanulmányban[1] is Lovecraft elméleti írása[2] felől definiálják. Ez persze elég kézenfekvő, de nekem mindig gyanús, ha egy szerző értelmezni kezdi a saját szövegeit, és általában nem hiszek neki, vagy nem egészen. Lovecrafttal is ez a helyzet. Ezért nem értek teljesen egyet azzal, hogy „Lovecraftnál két alapvető forrása van a félelemnek. Az egyik a haláltól való rettegés, a másik az ismeretlentől való iszonyat.”[3]

Megjegyzések Howard Phillips Lovecraft rasszizmusának kérdéséhez I. (Árnyék Innsmouth fölött, A dolog a küszöbön)

Úgy tűnt, az utóbbi időben a csapból is Howard Phillips Lovecraft[1] sötét szelleme gomolyog elő. Elintézte magának, hogy az idén az államalapítás helyett mindenki az ő születésnapjával foglalkozzon[2], az általa inspirált (sokadik, de frissen megjelent) könyv és az abból készült sorozat[3] is folyamatos beszédtéma lett és annak ellenére is rendszeresen belefutottam mind a róla szóló írásokba, mind a szövegeibe, hogy igyekeztem ignorálni a szerzőt, a műveit és a rémtörténeti paradigmát úgy, ahogy van.

Ghayrogtól dwendáig: a tabu átalakulásának folyamata a másfajúakkal való párkapcsolat toposzában (Majipoor krónikái; Nulla pont; Perdido pályaudvar, végállomás; Hősöknek való vidék I-III.)

A másfajúakkal való párkapcsolat ábrázolása a legkülönfélébb szövegekben jelenik meg, és a tiltott, de legalábbis titkolnivaló viszonytól az időleges határátlépéseken át a teljes elfogadásig ível. Egy ilyen jellegű kapcsolat bemutatása mindig valamelyik állomást képviseli a tabu kérdésessé válásának és megszűnésének folyamatában.

A horror, a groteszk, meg a normalitás illúziója 2. (Éjféli iskolák)

És hogy miért kapott ez a kötet „groteszk regény/novellafüzér” helyett „science fiction, horror, fantasy”[1] besorolást? (Mármint azon kívül, hogy egy fantasztikummal foglalkozó kiadónál jelent meg.)

A horror, a groteszk, meg a normalitás illúziója 1. (Éjféli iskolák)

A Veres Attila kötetéről általam olvasott kritikák általában két dolgot emelnek ki a szövegről: az egyik a nagyon ismerős, nagyon saját ütős, pontos megjelenítése, a másik pedig a gyomorforgató és félelmet keltő, nyomasztó és nehezen feldolgozható horror és weird tobzódása. Pedig ez a kötet nem a horror, hanem a groteszk kategóriájába tartozik, amire abból jöttem rá, hogy folyamatos rettegés helyett végigröhögtem.

Mesekrimi: a hagyomány megőrzésének egyik eszköze (Egyszervolt, Az ellopott troll)

Nem szeretem a krimit. Ehhez képest két olyan kisregényt is nagy élvezettel olvastam végig, amelyeknek az alapvető strukturúját a krimi sémái határozzák meg. Ezekben a szövegekben ugyanis ezt a vázat sokrétű és sokszor kimondottan zseniális elemek gazdagítják, megteremtve egy igazán különleges és példaértékű alzsánert.

A klón is ember, a vallás(történet) is tudomány (Szörnyeteg a hajtóműben)

A Szörnyeteg a hajtóműben című kisregényt többen is a szépirodalmi kategóriába sorolták a science fiction helyett. Szerintem ez több szempontból is téves, de érthető reakció arra a zavarra, ami a szöveg olvasása során alakul ki a befogadóban. A zavart okozó tényezők közül az első, hogy hiába játszódik a jövőben a történet, hiába van benne űrhajó meg klónozás, ebben a műben a tudományt leginkább a történelem és a vallások képviselik.

Identitásrajz fekete tussal II. (Ólomerdő, Üveghegy, Ezüstkéz)

Az önmeghatározás legegyszerűbb és egyúttal legnehezebb eszköze a saját név kimondása, és ha szükséges, annak kiterjesztése a származás és egy jeles cselekedet megmutatásával. A nevét vagy kapja, vagy szerzi a szereplő, és nagyon nem mindegy, kitől kapja, hogyan és mivel szerzi, vagy éppenséggel miért veszíti el.

Identitásrajz fekete tussal I. (Ólomerdő, Üveghegy, Ezüstkéz)

Az Emese történetét elmesélő trilógiát alapvetően családtörténetként jelölték meg, és a szerző is beszélt arról, hogy szerinte a fantasy világokban gyakran alulértékelt és/vagy indokolatlanul hiányos a főhősök szüleinek, felmenőinek csoportja, mintha ez nem is volna fontos, vagy egyszerűen csak könnyebb lenne úgy felépíteni és előtérben tartani, titokzatossá és eleve beteggé vagy sérültté tenni egy figurát, hogy ezt nem részletezi, nem bontja ki a szöveg. Ha mégis felbukkannak a rokonok, akkor nagyon hamar kikopnak a szövegekből, mert a családtagokkal, főleg a szülőkkel való viszony általában statikus: feloldatlanul, megoldatlanul ellenséges, konfliktusokkal terhelt és az is marad, és/vagy a családtagok nem vesznek részt a küzdelmekben.

4 / 6 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén