Odaértett olvasó

Az, hogy a regény kulcsmondatát éppen a Sámán mondja ki, egyrészt kiemeli Zsóka történetszálát, aki így igazi főszereplővé lép elő, másrészt felveti azt a kérdést, hogy bizonyos állítások igazak-e attól függetlenül, hogy ki mondja őket. Amit ugyanis a Sámán mond annak érdekében, hogy a látóit magához kösse és kihasználja, pontosan az, amit a szöveg egésze állít: „Önök mind győzelemre születtek! Csak el kell hinniük magukról – de nem egyszer, hanem minden alkalommal újra, és újra.” (45)

Megnézem >

Az utolsó tanú nem pusztán egy régi monda újrafeldolgozása, nem is egyszerűen egy modern monda, hanem valami olyasmi, ami a kettő ötvözetére épül (többek között ez indokolja, hogy tulajdonképpen két történetet olvashatunk, pontosabban ugyanannak a történetnek a végtelen lehetőségek közül kiválasztott két változatát), és azt a bizonyos „hiedelmekról való véleménynyilvánítást” ebben a minőségében hozza létre.

Megnézem >

Lőrinczy Judit regényéről két jellegzetességet emeltek ki a kritikák, az egyik, hogy mindenféle zsáner keveredik benne (sci-fi, fantasy, eastern, krimi stb) amelyek a felismerhetőségeik ellenére egyesek szerint szépen összeolvadnak, mások szerint pedig éppen hogy agyonütik egymást a szövegben.  Szerintem ez a szöveg gond nélkül olvasható a kortárs fantasztikus irodalom alzsánerei felől, de igazából nincs értelme megpróbálni sem a sci-fi, sem az epikus fantasy, sem az eastern kaptafájára ráhúzni, mert nem ezektől különleges. Az utolsó tanú ugyanis a monda műfaját támasztja fel és aktualizálja, lényegében konkretizálja, átírja, újraírja és folytatja is, és még ennél is érdekesebb az, hogy hogyan, milyen eljárásokkal teszi ezt.

Megnézem >