A regényben a populáris, az alantas és a moyerek létét egyszerre veszélyeztető és biztosító kultúrák vizuális, illetve elektronikus kommunikációt használnak, ami élesen szemben áll a moyerek írásbeliségével és szóbeliségével, és hogy előbbiek kizárólagossá válása és az ezzel együttjáró felületesség, az elmélyülésre képtelenség már a jelenünk egyik konkrét veszélye, arról beszél Baráth Katalin több interjúban is[1]. Az interjúkon kívül a mindenféle recenziókban, kritikákban[2], beszélgetésekben sokan foglalkoztak a nyelvészeti megközelítéssel, a szövegnek a történelemhez és a történetiséghez való viszonyával, szóba került az irodalom, sőt, Sió kapcsán a nőiség kérdése is – egyikbe se akartam már sokadikként belemenni. Emiatt eleinte azt gondoltam, hogy nem is fogok írni az Afáziáról. Aztán jött az, hogy